POLITIKA

Sára Botond akár ki is tiltaná a hajléktalanellátással és az ételosztással foglalkozó szervezeteket Józsefvárosból

A nyolcadik kerület polgármestere konzultációt indított, és azt kérdezi, egyetértenek-e a lakók azzal, hogy ezek a szervezetek túl nagy terhet jelentenek a környezetüknek.

Boros Juli
politika

A köztévé váratlanul leadta az Európai Ügyészségről szóló reklámot

Korábban megtagadták, de a Momentum beadta kampányfilmként.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Republikánus és demokrata szenátorok közös levélben szólítják fel Trumpot, hogy kérje számon Orbánon a demokrácia leépítését

A külügyi bizottság vezető tagjait a jogállam szétverése mellett az orosz befolyás aggasztja.

Urfi Péter
POLITIKA

A Fidesz először felháborodott, hogy Botka László beígért 10 ezer forintot a nyugdíjasoknak, most már a támogatás emelését követeli

Nehogy már populizmusban akarja valaki megszorítani a kormánypártokat!

Urfi Péter
POLITIKA

Végül csak elértek Mészáros Lőrinchez a Simicska Lajostól elvett reklámcégek

23 céggel gyarapodott a birodalom.

Urfi Péter
POLITIKA

Az NVB szerint sem szabad odaadni az MSZP elnökének a választói névjegyzéket

Csak ha kifizet 3 millió forintot.

Urfi Péter
POLITIKA

A külügyminisztérium bekérette Svédország nagykövetét, mert a svéd miniszterelnök a magyar szólásszabadság miatt aggódott

„Magyarország jövőjéről a magyar emberek döntenek, és nem a svéd kormány.”

Urfi Péter
POLITIKA

Frans Timmermans kiállna vitázni Orbán Viktorral

Sajnos a magyar miniszterelnök 2006 óta nem vállalkozik ilyesmire.

Urfi Péter
POLITIKA

Orbán nem vállalja a vitát Timmermansszal

Nem akar beavatkozni a csúcsjelöltek kampányába.

Urfi Péter
politika

Párizsban, Londonban már vége a dalnak, de Farmos és Nagykáta még tartja magát

Láthatatlan migránsok, gendersemleges oroszlánok, házastársi hűtlenségből fakadó stressz. Összeomlik az iskola? Nem kellene félrelépni! Prof. Kásler életvezetési tanácsai a farmosiaknak.

Ács Dániel, Botos Tamás
politika

Újra megszavazta a himnusztörvényt a szlovák parlament

De gyorsított eljárásban módosíthatják, hogy a magyar himnuszra ne vonatkozzon.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Ha már muszáj átadni mindig mindent, akkor lehet így is

Bóna Zoltán mutatott példát a fideszes párttársainak.

Haszán Zoltán
politika

A liberálisok jobban ragaszkodtak a Fideszhez, mint most a Néppárt

Vezette már ki Orbán Viktor a Fideszt európai pártszövetségből. De ott legalább sajnálták a távozásukat.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Amerikai nagykövet: Trump imádná, ha olyan helyzetben lenne, mint Orbán Viktor

De nincs - nyilatkozta David Cornstein.

Albert Ákos
POLITIKA

Új gárdát szervez Toroczkai László

Június elsején Szegeden fognak megalakulni.

Horváth Bence
POLITIKA