Úgy érzik, hogy a végtelenségig kizsigerelik a rendőröket a túlórákkal.
A Jobbik pedig 100 millió forintos büntetésre számíthat.
Senki sem kérte, így őket sem érdekli, mire költötték a pénzt.
A miniszterelnök sajtófőnökének küldtük el a kérdést, amit a Kormányinfón már nem tehettünk fel.
Hidvéghi Balázs fideszes szóvivő például két állami vállalattól összesen 600 ezer forintra jogosult havonta.
A független polgármester szerint mindent benyújtottak, amit a számvevőszék számon kér. Politikailag motivált támadás történne?
Videón, ahogy a vita hevében Puch Lászlóból kibukik: naná, hogy többet költött az MSZP, mint amennyit bevallott.
Több olvasónk is jelezte, hogy bár szokás szerint ma hajnalban kellett volna megjönnie számlájukra a nyugdíjnak, ez egyelőre nem történt meg.
A Liga Szakszervezetek felmérése szerint a munkáltatók nem kérték a munkaidőkeret emelését, vagy a kollektív szerződések módosítását.
Hivatalos értesítést még nem kapott.
Nincs itt semmi látnivaló.
Hosszú volt a mai esemény, itt megnézheti a lényeget.
Judith Sargentini szerint a vitára azért van szükség, mert „a helyzet napról napra romlik Magyarországon”.
Nem kérdés, hogy volt erőszak, de kiderült, hogy az Afd vezetői alapvető pontokon nem mondtak igazat az utcai támadásról, amit ma Orbán is megemlített.
Sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor, eljátszotta, hogy bármit lehet tőle kérdezni, aztán nem válaszolt semmire.