Csepelen 6,8 hektárnyi erdőt vágnak ki, de a pesti oldalon is 5,7 hektárnyi zöldterületet érint a beruházás.
A fideszes média harcosai annyira elszomorodhattak, hogy a Fidesz frakcióvezetőjének levélben kellett lehűtenie a kedélyeket, és Varga István helyett is elszégyellve magát bocsánatot kért.
Polt Péterék reagáltak Keviczki István lemondott bíró vádjaira.
Magyar kormány: Soros-birodalom, Soros-pénz, Soros-kampány. (+ Soros)
Hanem Ballai Attila.
Az ellenzéki pártok pénzügyi ellehetetlenítése ellen tiltakoznak.
„Vég nélkül lehetne sorolni a példákat arra, hogy tényfeltáró újságírók próbálják ellátni azt a tevékenységet, ami a nyomozók feladata lenne, és ha a cikkeik alapján bűncselekmény gyanúja vetődik fel, az ügyészség azt mondja: nem járnak el sajtóértesülések alapján” – mondta Keviczki István.
Két napig tájékozódnak.
Mielőtt felmentették, hatósági vizsgálat indult az Országos Roma Önkormányzat több képviselője ellen EU-s pénzek jogosulatlan felvétele miatt. Ezekre Odrobina kötött velük szerződést.
A parlament elnöke a december 12-ei ülésen történtek miatt szankcionálna.
A korábban névtelen cikkben támadott Szabó Richárd most egy névtelen levelet kapott, hogy ha nem hagyja abba a kormány támadását, mindenki megtudja, hogy homoszexuális.
Egy Youtube-felhasználó pár kivágott figura kicserélésével értelmezte teljesen újra a dalt.
Varga István egy interjúban arról beszélt, hogy az igényes, jó tollú újságírók a másik oldalon vannak.
No, de hol az elít, amiből hangsúlyozottan senki sem káming? Nálunk mindenki Petőfi Sándor. Viszont akkor elít híj(j)án hogyan is lesz ez a lázadás, csókolom?
Varga István bevallotta: hamarabb nézi az Indexet, mint az Origót, és mivel nincs komoly lapja a jobboldalnak, inkább Népszavát és Magyar Narancsot olvas.