POLITIKA

Hadházy Ákosnak tegnap este szóltak, hogy ma tárgyalják az MTVA-ban történteket

"Ha csak egy nappal korábban szólnak, talán ott tudnék lenni."

Botos Tamás
politika

Szijjártó Péter: Pompeo látogatása jelzi, hogy újraépül a magyar-amerikai kapcsolatrendszer

A külügyminiszter az EchoTV-ben, a TV2-ben, és az M1-en mondta el ugyanazt.

Botos Tamás
politika

Kovács Béla strasbourgi elfoglaltságára hivatkozva hagyja ki a perét

Elárulta: nem indul újra, az üzleti életben folytatja, "elsősorban Üzbegisztánra fókuszál."

Botos Tamás
POLITIKA

Karácsony Gergely: Súlyos hibát követtem el

Most a HírTV-ben elhangzott mondataira gondolt.

Botos Tamás
POLITIKA

Kövér László döntött: egyhavi fizetést vesz el a túlóratörvény ellen tiltakozó ellenzéki képviselőktől

A Házbizottság helyett a házelnök egyszemélyben hozott döntést a büntetésről.

Botos Tamás
politika

Az Európa Tanácsnak nem tetszik az, amit a magyar kormány a civilekkel művel

No shit

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat

Az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Az Emmi korábban 2018-ra ígért 60 ezer bölcsődei férőhelyet, Novák Katalin most azt mondta, sosem tettek ilyen ígéretet

Az ég kék, a fű zöld, az államtitkár hazudik.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Magyarország és az USA megállapodott a védelmi együttműködés ügyében

Közösen tartott sajtótájékoztatót Szijjártó és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A Medián kalkulációja szerint nem igazán éri meg a közös ellenzéki lista az EP-választáson

A Jobbikkal és a Jobbik nélkül is kevesebb szavazatot kapnának, mint ha külön-külön indulnának.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Én elküldeném önöket, mind a négyüket nagyon hosszú időre mondjuk Észak-Koreába vagy Fehéroroszországba

- mondta Érd fideszes alpolgármestere az ellenzéki képviselőknek, mikor a túlóratörvény került szóba a képviselőtestület ülésén.

Sarkadi Zsolt
politika

A Helsinki Bizottság, a TASZ és a K-Monitor vezetői is találkoztak az amerikai külügyminiszterrel Budapesten

Szerintük a találkozó létrejötte annak jele, hogy az amerikai külügy elkötelezett a jogállamiság védelmében.

Sarkadi Zsolt
politika

Megérkezett Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Budapestre

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára várta a repülőtéren.

Albert Ákos
POLITIKA

Bakonyszentivánon és Mekényesen nem lihegik túl az időközit, mindkét helyen csak egy embert érdekelt a polgármesterség

Nagy verseny nem lesz, a jelölt már egy szavazattal behúzhatja a posztot.

Albert Ákos
POLITIKA

Jó, ha láthatom is, ahogy épül Magyarország - mondta Orbán, és átadta Mészáros Lőrincék új gabonafeldolgozóját

A magyar élelmiszeripar újabb mérföldköve.

Albert Ákos
politika