A miniszterelnök szerint a magyar embereknek tudniuk kell, hogy a szocialista jelölt Soros embere.
Munkában a Youtube-ellenzék. Vona Gábor közel került ahhoz, hogy kimondja, hála istennek, hogy nem nyert a Jobbik 2018-ban, Gulyás Márton pedig magára vállalta a nagy közéleti tabut.
Potápi Árpád János koszorúzott.
Persze ezt csak azután közölte, hogy kiderült: Gulyás Gergely Berlinben megígérte a CDU-nak, hogy a nemzeti ünnep után leszedik a hirdetéseket.
Ha megválasztják a Bizottság elnökének, kész új szankciókat is bevezetni az EU alapelveit megsértő kormányok ellen.
"Ha bármelyik politikus azt képviseli az Európai Unióban, hogy a politikai vitának nincs helye a demokráciában, az egy különös felfogás. Nekünk van már tapasztalatunk hasonló vélekedésről, azt a rendszert kommunista diktatúrának hívták.”
A Momentum kórházakra és iskolákra költené a támogatásokat.
Viszont hiába ígérte a kormány, szinte biztos, hogy nem nyit meg idén az emlékközpont.
A Magyar Nemzetben üzenték meg, hogy mivel nem kértek engedélyt a plázabizottságtól, ezért vizsgálat jön.
A kizárás napirendre vételéhez 7 párt kell 5 különböző országból. Ennél több is összejött pár nap alatt.
A küldöttség találkozott Polt Péterrel és más vezető hivatalnokokkal, akik megígérték, hogy nagyon fognak igyekezni az ajánlások betartásában.
2,9 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást is kaptak az építkezéshez.
A Magyar Államkincstár közölte: elutalták, hétfőn érkezik meg a pénz.
X
Simicska Lajos egykori jobbkeze több milliárd forint értékű vagyont ad át a városnak.