Visszalépett, mégis ő nyert. Sokkal több szavazatot kapott, mint a másik két jelölt összesen.
A nevét nem mondták ki, de volt olyan szónok, aki szinte a teljes beszédét neki szentelte. Leszámolás legendákkal, előrehozott választások, pentitók és a nagy kérdés: „Mi a csudára lehetne büszke egy kormánypárti”? Riport a DK-MSZP-Párbeszéd kampányindítójáról.
„Távolabbról nézve még mindent elmond a kormány gazdaságpolitikájáról, hogy fél kiló eper áráért ma sok ezer fiatal megy utcára.”
Rácz András helyre tette a politikus által elmondott konteókat.
Az Iráni Forradalmi Gárda szombat éjjel több mint kétszáz drónt és több tucat cirkálórakétát indított, hogy Izrael állam területére mérjen csapást.
Momentumos és LMP-s vélemények szerint az orosz álláspontot terjeszti, Toroczkai László szerint ugyanakkor Amerika állhat mögötte. Magyar válaszaiban Ungár Péter vasárnapi családi ebédje és a fideszes fizetési listán lévő Mi Hazánk-osok is előkerültek.
Szent Pálra hivatkozott a kormánypárti képviselő.
Hat nappal ezelőtt még azt írta, nem érdemes vitatkozni, sem beszélgetni vele.
A kiszemelt helyszín kihátrált, az MCC az utolsó pillanatban keres új rendezvényhelyet.
Választási nagyüzem.
Elsősorban a falvakban és a kisvárosokban, mert sajnálatosan szinte már csak itt élnek a keresztény gyökerű értékek - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A külügyminiszter terjesztette fel Balogot 2019-ben a rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti kinevezésre.
A belga miniszterelnök nem árulta el, hány európai parlamenti képviselő ellen folyik vizsgálat.
Nem mindenkinek tetszett, hogy az MSZP-ből szereztek polgármester-jelöltet.
Sem budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség nem tapasztalt befolyásolási kísérletet.