Sok egyéb mellett a K. Endre kegyelmi ügyét felkaroló Balog Zoltán Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is. Csárdi Antal LMP-s képviselő azt próbálta megtudni Szijjártó Péter külügyminisztertől, hogy
Szijjártó helyett a kérdésre Magyar Levente államtitkár válaszolt, vagyis egészen pontosan az ő aláírása szerepel a válasznak szánt levélen.
Ebben annyi áll:
„A rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rang adományozása, illetve visszavonása a köztársasági elnök jogköre.”
Ami tény. Balogot ugyanakkor Szijjártó Péter javasolta 2019-ben rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek. Balog nagykövetként először Izraelben képviselte az Orbán-kormányt, a miniszterelnöktől kapott megbízatása egyébként arra is szólt, hogy olyan helyeken is próbálja elmagyarázni, mit miért tesznek, ahol az esetleges konfliktusok miatt a hivatalos politikai kommunikáció nem működött. Balog 2019-ben fontosnak tartotta jelezni, hogy nem halmozza a „jól fizető állami állásokat”, nagyköveti megbízatásért például nem kap díjazást, bár az útiköltségét megtéríti a kormány.
Korábban az is csak Csárdi többszöri érdeklődésre kiderült ki, hogy Balog diplomata útlevele továbbra is érvényes. Azt egyébként - szemben a nagyköveti címmel - Szijjártó is visszavonhatja, ahogy tette azt a Bentleyével gyorshajtó Csiki Sör tulajdonosa ügyében.
A címhalmozó Balogot a kegyelmi botrányban játszott szerepe miatt érték már fájdalmas veszteségek. Ha nem is könnyen, de végül lemondott a magyarországi református egyház vezetéséről, ugyanakkor püspök maradt, tiltakozásokat kiváltva ezzel.
Távozott
Másfél hónapja követelték a lemondását.
Egy gyorshajtási bírság ellen védekezett azzal, hogy ő Szijjártó megbízottja, és diplomata minőségében jár az országban, ahol egyébként a lakcíme van.
Nagyköveti rangban képviselheti most is Magyarországot külföldön.
„Az úgynevezett kegyelmi botrányban való érintettsége és püspöki tisztségéhez való ragaszkodása miatt egyházunk napról napra veszít hiteléből.”
Szerinte boszorkányüldözés történt, aminek áldozata „a köztársasági elnök is, akit mi nagyon szeretünk”. „A boszorkányüldözés, a hisztéria akkor sem fog leállni, ha én nem leszek”.
Önként.
Következmények nélküli ország? Hol?