Nem példa nélküli esetről van szó, így nagyjából sejthető, milyen menetrendre számíthatunk.
A 444-en megírt kegyelmi ügybe bukott bele.
Rendkívüli bejelentést tesz.
Soha jobbkor.
Egyenesen a reptérről.
Beindította kampányát a főpolgármester.
Mert ebben az ügyben is ők állnak a jó oldalon, és nekik van morális alapjuk bármire.
A pedofilbotrányban érintett amerikai bíboros után egy robot-Godzillával is megpróbált pacsizni.
A budai várban tartott tüntetésen kiálltak az áldozatok és a gyermekvédelmi rendszer megerősítése mellett, de azt is követelték, hogy Novák mellett Orbán és Varga is vállalja a felelősséget. Amíg a köztársasági elnök a helyén van, a Momentum minden este a hivatalánál tiltakozik.
Orbán Viktor már megalázta egy alkotmánymódosítással az államfőt, akinek a távozását követelik civilek és az ellenzék.
Azért az jelez valamit, amikor már a bulvár is itt tart.
Két éve az ellenzék közös államfőjelöltje volt.
Jogi szakértők érthetőnek tartják, hogy hozzányúlnak a szabályozáshoz, de az egymondatos Orbán-javaslat pont a lényeget nem érinti.
Varga a lemondásakor arról beszélt, a kampányban olyan feladat vár rá, ami egész embert kíván.
Orbán Viktor nem fogadta el a köztársasági elnök magyarázatát a kegyelmi döntésre, és világossá tette, merre kell keresni a felelősséget az ügyben.