Vagy Görgei Artúr a világosi fegyverletételnél, vagy Nagy Imre, aki hithű kommunistából lett a forradalom miniszterelnöke? Magyar Péter szerint nem.
A múlt pénteki tüntetést szervező youtuber nem érti, hogyan jött a bicskei gyermekbántalmazás ügyéből a közvetlen elnökválasztás követelése.
A DK szerint sosem fordult még elő, hogy az Orbán-kormány a mentőszolgálatot arra utasította volna, hogy a demokratikus jogukkal élő tüntetők egészségügyi ellátását megvonja. Az Országos Mentőszolgálat szerint a szabad kapacitásaikat már lekötötték.
A belügyminiszter tájékoztatást adott volna a gyerekvédelmi intézményrendszerről, különös tekintettel a gyerekotthonok helyzetéről. De a kormánypártiak és Pintér is bojkottálták az ülést.
A képviselőcsoport szuverenitásharcának 14 pillanata.
Igen, mi voltunk az az egy kivétel.
De természetesen megérte várni.
Varga Judit volt férje előtte pedig a bicskei áldozatok jogi képviselőjével találkozott.
Csak Bohár Dániel több mint 12 millió forintot költött a hirdetésekre.
Szaros 666 milliárd forint. A fideszes média sztárja azt is elmagyarázta, miért sültek fel a kormánypárti lapok a kegyelmi ügyben.
Ulf Kristersson azonban még nem mondta meg a látogatás időpontját.
Pintér Sándor megállapodást is aláírt kínai kollégájával.
Isten nyugosztalja!
Pedig nemcsak a svéd NATO-csatlakozásról, hanem gazdasági kérdésekről is tárgyaltak volna.
A svéd NATO-csatlakozás hátráltatása miatt érkezik delegáció Budapestre, de a szenátorok Orbán túlzott oroszbarátságát és a Putyin elleni szankciók hátráltatását is a szemére vetik.