POLITIKA

Kövér László szerint a Covid-járvány kezelése csak eszköz volt arra, hogy az uniós elitek felszámolják a nemzetállamokat

A házelnök Trianonra emlékezik.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Buda Péter: Ha egy kémvád megalapozott, azt nem így kell kezelni

Ha valóban felmerült, hogy Ruszin-Szendi együttműködött az ukrán titkosszolgálattal, a politikának hallgatnia kellett volna, míg fel nem dolgozzák az ügyet - mondta Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt. A nemzetközi helyzetet Orbán is fokozza, külpolitikai stratégiája pedig az orosz nagystratégiába illik. Buda szerint az háborúpárti, aki hagyja elkanászodni Putyint.

Windisch Judit
POLITIKA
Videó

Gulyás Gergely: Mészáros Lőrinc és Magyar Péter között munkaadó és munkavállaló vitája zajlik

Főosztályvezetői hibának tartja a miniszter, hogy a Fidesz-kormányzás alatt ki lehetett nevezni a Budapesti Javítóintézet élére az igazgatót, akit most súlyos bűncselekmények gyanújával tartóztattak le. Hogy lesz-e most is politikai következmény, mint a kegyelmi ügy után? Erről is kérdeztünk a kormányinfón.

plankog, Jelinek Anna, Botos Tamás
POLITIKA

Puzsér nem hátrál meg, megtartják a jövő keddi nagy tüntetést a Kossuth téren

„Ezek után még határozottabban kell valamennyi felelősségtudatos magyarnak kiállnia a szabad és nyugatos Magyarország védelmében. A demokráciát nem néhány jó hangulatú tüntike, nem egy hazugságba ringatva eltöltött nyár, hanem csakis a polgárok szívós és kitartó ellenállása mentheti meg."

Szily László
POLITIKA

Gulyás Gergely a javítóintézeti botrányról: Volt egy főosztályvezető, aki hibázott

Kinek áll ez érdekében? Qua vadis? Hol van már a tavalyi hó? Lesz ez még így se? Nem eszik olyan forrón a kását? Hogy kerül a csizma az asztalra?

Akik ellentartottak az átláthatósági törvénynek a Fidesz és a KDNP soraiban

Az átláthatósági törvényjavaslatot Halász János nyújtotta be, majd 114 kormánypárti politikus támogatta meg az aláírásával. De kik nem?

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

„Nem fogjuk feltett kézzel várni, hogy főbe lőjenek minket”

Baranyi Krisztina és Vitézy Dávid rendkívüli bizottsági ülést hívott össze a főváros súlyos pénzügyi helyzete miatt. Valódi párbeszéd és érdemi előrelépés helyett azonban a fővárosi közgyűlésekről ismert politikai üzengetéssel telt el az ülés.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Kocsis Máté belső vitákra hivatkozva bejelentette, elnapolják a nagytakarítási törvény elfogadását

Az eredeti tervek szerint jövő kedden szavazott volna erről az Országgyűlés. Kocsis mindezt egy dél-budai fórumon jelentette be kedd este.

Windisch Judit
POLITIKA

Idén is közpénzből szervezték a CPAC-et

A 650 millió forint nem fedezte a teljes rendezvényt.

Windisch Judit
POLITIKA

Orbán meghívta Dodikot

A boszniai Szerb Köztársaság elnöke jelentette be a meghívást, amit Orbán még nem kommunikált.

Windisch Judit
POLITIKA

Az emberi jogokat veszélyezteti a nagytakarítási törvény az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint

Michael O'Flaherty levelet írt Kövér Lászlónak.

Mészáros Juli
POLITIKA

Karácsony: Újabb 18 milliárdot vonna el a kormány egy ártalmatlannak tűnő módosítással a fővárostól

A Pride-felvonulásra a Kincsem Parkot ajánlgató Tuzson Bencének azt üzente, a jogaikért kiálló emberek nem lovak.

Windisch Judit
POLITIKA

Az MSZMP egyik utolsó közlekedési minisztere csak álmodott róla, Mészáros Lőrinc megvalósította

„Ferihegy és Budaörs légi összekapcsolása.”

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Lázár tisztázta, amikor arról beszélt, hogy elege van a luxizásból és a repülőzésből, arra gondolt, amit Mészáros szombaton csinált

Mészáros hétfőn azon értetlenkedett, miért lepődik meg mindenki azon folyamatosan, hogy ő milliárdos, és ennek megfelelő színvonalon él.

Windisch Judit
POLITIKA

Hadházy újra tüntetett, majd a Városháza elé vonultak

A színész Nagy Zsolt azt üzente: „És ne legyen illúziótok, azok a rendőrök, akik ma még vigyáznak ránk, azok arcon is fognak minket baszni”.

Haszán Zoltán
POLITIKA