Felháborítónak és károsnak tartják, ami a „gyermekvédelem” ürügyén történik. A bolt dolgozói szerint a tiltakozók nem okoztak károkat, „a könyveket pedig majd úgyis visszacsomagolják”.
A pénzügyminiszter szerint a gazdaság fehéredése válságállóbbá tette a magyar gazdaságot.
Fura időket élünk: már az északi származás is gyanús.
A párt politikusai Orbán készpénzt szorongató képével ragasztgatták tele a miniszterelnök kerítését.
Az európai ügyekért felelős miniszter szerint a szankciók már nem fordítanák vissza a Hegyi-Karabahban elindult folyamatot, vagyis hogy az azeri hadsereg elüldözte onnan keresztény örmény lakosságot
Volt egy gyenge pontja a Fidesznek az európai parlamenti választásokon. Már nincs. Most először simán összejöhet a kétharmad itt is.
Ünnepélyes keretek közt, a másodunokatestvére feleségétől vehette át a kitüntetést a jegybankelnök.
Milorad Dodik év elején a legmagasabb rangú állami kitüntetést adta Putyinnak, nemrég tizenegy pontban emeltek vádat ellene.
Bayer Zsolt műsorában a svédek NATO-csatlakozásáról is beszélt.
Volt fontosabb dolga, de a külügyminisztérium szerint nem hazánk az egyetlen, amely nem miniszteri szinten vesz részt a csúcson.
Akciózott a Momentum.
A rendezvényt a noÁr szervezte a 25 éves Megbékélés Háza templom kertjébe.
A rendező szerint a jelenlegi rendszer a magyar emberek akaratából nem változtatható meg, ezt pedig úgy hívják, hogy tragédia, ehhez képest olyan mindegy, hogy mi történik a színházban vagy a filmvásznon.
A liberális Progresszív Szlovákia sokkal gyengébben szerepelt a vártnál. A magyar Szövetség nem jutott be. A populista-nacionalista baloldaliak és a szélsőjobb koalíciója a legvalószínűbb.
A lap úgy tudja, Navracsics nagyobb szerepet kaphat.