A magyar menzakonyha klasszikusával reagált Magyar, Dobrev szerint ő érte el a cenzúratörvény végszavazásának elhalasztását. Igen szórakoztató és tanulságos reakciók érkeztek a hírre, hogy őszre halasztják a törvény végszavazását.
Orbán most felállítandó digitális hadseregének máris van egy börtönt is megjárt pedofil honvédje. A látványosan elfáradt kormánypárt mostanra teljesen szétesett, már rutinfeladatokat sem képes végrehajtani és belső morális válság tépázza.
„Soha nem feledtem, hogy ez nem rólam szól” - mondja a magyar politika Nagy exhibicionistája, aki a szöveg alapján vagy teljesen kiégett, vagy diktálták neki, hogy mit írjon.
Ha ezt is be tudják adni a magyaroknak, akkor tényleg zártosztályon a helyünk, össznemzetileg.
Hankó nyíltan üzenetértékű látogatása nem az idegenszívűeknek szánt üzenet, hanem a saját tábornak szól. Nekik üzeni, hogy elég legyen a művészi értékről meg hasonlókról való nyivákolásból. Meg a szakmázásból. A megalázott rendszerhű művészek ezt a kioktatást egy kultuszminiszternek kinevezett gyógyszerésztől kapják meg.
Nemhogy a demokráciák, de a többi önkényuralmi rendszer lakóihoz képest is szívunk. Nem is tudom, mit művelnének ezért Magyarországon Lawrence Wonggal.
Csak ne legyenek szem előtt. Mármint a lecsúszott, hajléktalan vagy szegény, közterületen hőbörgő dizájnerdrogosok. A javaslat úgy egyensúlyoz, hogy miközben elégedetté teszi a drogokról mit sem tudó kormánypárti szavazókat, annyira azért ne idegenítse el a fiatal, a témát ismerő választópolgárokat.
Hol él ez az ember, és főleg, hol adja ki magából a piafelesleget vagy a romlott ételt?
Hogy mi a friss alaptörvény-módosítás értelme? Ha csaj vagy, úgyse értenéd, mert hülye vagy. Gond nélkül csinálnak Krisztusból bohócot, ha a választási mateknak az tesz jót.
Orbán Viktor joggal szédeleghet. 2025-re ő lett a világ egyik legbefolyásosabb politikusa. Két nagyhatalom vezetőjének is fontos embere. Diadalünnep helyett mégis aggódhat, mert elkövette karrierjének egyik legnagyobb hibáját. És amióta hatalomra került, a nemzetközi fronton sem mennek zökkenőmentesen a dolgok.
Prémium állampapírja nagyjából félmillió magyarnak van vagy volt, közülük 13 embernek átlagosan fejenként 9,5 milliárd forintnyi. Az állam horribilis, 1400 milliárdos kamatot fizet ki ezekre a megtakarításokra – és ezt az összeget az ország teljes lakossága termeli meg.
Nincs jobb a fideszes sporthumornál.
Annyira utálják az Uniót, hogy lélekben kontinenst váltottak.
Láttam orvosokat, ápolókat, egyet-egyet ránk, 44 betegre. Kimerülten, 24 órás ügyeletben, tanácstalanul, magukra hagyva.
A DK önmagát íróként is exponáló elnöke összekeveri a „leplez” jelentésű „tussol" és a „vízsugárral tisztálkodik” jelentésű „tusol" igét, emiatt azzal vádolva az Anyaszentegyházat, hogy az hosszú időn át zuhanyozásra kényszerített egy csomó papot.