Kínai győzelem, észak-koreiai bronz.
A Poltico már Orbán kihívóját látja Hosszú Katinkában.
Francia győzelem, Rasovszky Kristóf a hetedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében, a vizes világbajnokság első döntőjében, Balatonfüreden.
De persze az is lehet, hogy a káprázatos megnyitó meghozta az emberek kedvét a világbajnokságra, hiszen délelőtt majdnem fél órát kellett várni a beléptetésnél.
Ez nem a vizes vb, hanem a plovdivi Eb.
A következő képeken 3,4 milliárd forint látható.
Nagy hiba volt Andorrát is ideengedni az úszóvébére.
Élvezd a 444 társaságában a budapesti nedvesvébé megnyitóját, amit az egész világ tátott szájjal, irigykedve néz! Lehet, hogy már ezért kapunk egy aranyérmet?
1,2 milliárdba kerülő margitszigeti Casino helyett négy helyre dobták szét a csapatot.
Csak egyet ígért meg: kiadja magából a maximumot.
TEK, katonák.
A mi finánk mindennél nagyobbat ment vizuálkommunikációs kreativitásban: azt hittük, hogy Bol-dog és Water Willy után már nem jöhet újabb csavar, és akkor jött.
Fel is mentették a doppingvádak alól.
Ezért aztán a 130 milliárd (ami valójában legalább 170) egy elhanyagolható összeg. "Sehonnan nem kellett elvonni egy fillért sem."
Nem döbbensz meg. Jó, mégis megdöbbensz, hogy megy ez Budapesten, 2017-ben.