sport

Fiatal vagy és magyar? Gyere focizni az NB I.-be, aztán 21 évesen menj, amerre látsz!

Az NB I.-ben 2015 óta létező fiatalszabály a klubok pénzügyi megsegítését szolgálja. A játékosoknak viszont sokszor károkat okoz, hogy náluk jobbak helyett játszanak 21 éves korukban, és amikor már nem hoznak pénzt, elküldik őket. Volt öltöző, amit ez a szabály vert szét.

Tóth-Szenesi Péter
sport

Mészáros Lőrinc: A Puskás Akadémia a világ egyik legkiválóbb utánpótlásműhelyévé vált

Talán észre sem vettük.

Haszán Zoltán
sport

Orbán Viktor minden évét úgy kezdi, hogy január elsején megnézi az angolok elleni 6:3-at

A miniszterelnököt a párizsi olimpia előtt nyugtalanítja, hogy nem látja, mit tudnak az úszók és a kajak-kenusok.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Még soha senki nem tudott ilyen magas átlagot hozni élete első darts-vb-meccsén, mint ez a 16 éves angol csodagyerek

Luke Littler berúgta az Alexandra Palace ajtaját.

Gazda Albert
sport

Nyolcéves kislány lett a villámsakk Európa-bajnok

Bodhana Sivanandan nagymestereket is maga mögé utasított.

Solti Hanna
sport

A Kecskemét a világ legmagasabb focicsapata

Topcsapatok a vert mezőnyben, az NB I. legkisebb csapatát az ősszel a kecskeméti langaléták sárdagasztós meccsen verték 2-1-re.

Tóth-Szenesi Attila
sport

A szövetségi kapitány szerint senki nem tudja felvenni a kapcsolatot Milák Kristóffal

„Nem tudja senki, egy ilyen semmilyen helyzetben vagyunk, de nem rendőrök vagyunk mi, könyörgöm.”

Mészáros Juli
sport

Kórházba került Kareem Abdul-Jabbar

Eltörte a csípőjét.

Fődi Kitti
sport

Az utolsó meccsen 4-0-ra nyert, így sikerült bennmaradnia az U20-as hokiválogatottnak a budapesti vb-n

Négy vereség után.

Haász János
sport

Félbeszakadt Kerkezék bajnokija Angliában, mert egy játékos összeesett a pályán

Tom Lockyer, a Luton 29 éves csapatkapitánya a második félidőben lett rosszul. Idén már másodszor esett össze a pályán.

Haász János
sport

Két évre visszatér a Sauber név a Forma-1-be

Az Alfa Romeót váltja, mielőtt 2026-ban Audira változna.

Haász János
sport

Benzema szaúdi csapatának már akkor befejeződött a klubvébé, amikor még igazából el se kezdődött

Brazil vagy angol ellenfélről nem is álmodhatnak az egyiptomi csapás után.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Tovább folytatódnak Urbán Flórián megpróbáltatásai a magyar labdarúgásban

Tíz meccs két pont, útilapu.

Tóth-Szenesi Attila
sport

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf „katasztrofális” állapotban lehet

Sós Csaba szerint „ha vissza is tér, már biztos, hogy Párizs nem lesz olyan, mint lehetett volna, hiszen azt, amit úszhatott volna, ha szeptemberben beleáll a munkába, biztos nem tudja produkálni az olimpián”.

Mészáros Juli
sport

Simán kikapott Adam Security a lengyel MMA-gálán

A TikTok legismertebb biztonsági őre nem bírta sokáig a ketrecben.

Czinkóczi Sándor
sport