DeAndre Kane, akarom mondani Kane DeAndre csütörtökön tette le az állampolgársági vizsgát, amiben az se akadályozta, hogy nem sokat tud az országról.
Én ebben outsider vagyok - mondta a 444-nek az MTK focicsapatának kieséséről Deutsch Tamás, aki szégyennek és rettenetes produkciónak tartja az eredményt. Azt sajnálja, hogy nem keménykedett jobban a saját öccsével.
Az idén 9 állomásos világkupa-sorozatban egy úszó egy versenyen max. 4 egyéni számban indulhat. Hosszú Katinka volt már, hogy tíznél is több számban indult.
Kamerun mögött, Svédország előtt a Strock-csapat.
Már nem is várja Bernd Storck behívóját a Hajduk Split játékosa.
A magyar kupa döntőjének 90. percében maradt a földön a Ferencváros játékosa.
Az úszószövetség volt elnöke tagadja, hogy ő állna a szabályváltoztatás mögött.
A Fradi játékosa percekig nem volt eszméleténél.
De legalább lett üzemeltetője a Duna Arénának a verseny idejére. Közben az is kiderült, hiába rendkívül alacsonyak a jegyárak, gyér a külföldi érdeklődés.
Minden idők egyik legjobb golfozója néhány napja közölte: évek óta nem érezte olyan jól magát, mint az áprilisi hátműtéte után.
Nem volt jó az 1-1, elégtételt vettek.
Októberre módosították a Rákos-patak Golden Gate-jének átadási határidejét. A vizes vébé júliusban lesz.
De a vörös sávok tényleg nem egyforma szélések.