Elkoptatták a kifejezést, hogy nem fogod elhinni, de Tamási Zsolt előbb leügyetlenezett egy játékost, majd elárulta, hogy videót sem láttak róla, úgy vették meg.
Polics Józsefnek közel 240 métert kellett lefutnia az ünnepi alkalomból.
A jövőre téli olimpiát rendező déliek mindenre nyitottak lettek volna, az északiak semmire sem.
A személyzet bent ült a járműben, de óriási szerencsével megúszták.
Egy körmöt elvesztett, de felfoghatatlan élménytömeggel gyarapodott a négyezer méter feletti magasságban végigfutott 480 kilométer után.
Összegyűjtöttük az összes elérhető szerződést, és még durvább számokat kaptunk, mint gondoltuk. Hogyan lett a 14 milliárdos tervekből 127 milliárd kiadás, és kik és mire költötték?
Vettel nem hagyott követési távolságot, Hamilton ráfékezett, összeütköztek, erre Vettel kivágott és ráhúzta a kormányt.
A 480 kilométeres indiai verseny annyira kemény volt, hogy csak három ember mert egyáltalán elindulni rajta. Szőnyi Ferenc egyedüliként ment végig.
Tarlós István nagyon felhúzta magát az Európa-napi futóverseny szervezői miatt, az amatőr versenyek láthatják kárát a dulifulinak.
Úgy érezték, hogy szervezetük nevének angol nyelvű rövidítésének negatív konnotációi vannak.
Ijesztő belegondolni, hogy már csak pár évig figyelhetjük élőben a Mestert. Addig viszont nézze meg élőben mindenki, akinek van ilyesmire pár tízezrese.
Danny Welbeck olyan felajánlást tett a nagy nyilvánosság előtt, amin akár te is pénzt kereshetsz.
Pedig a jegyek nagy részét már eladták a 103 milliárdos őrületre.
Érthetetlen, hogy erre miért költenek.
A pénzköltés megy, az utánpótlás-nevelés nem annyira.