Szerződést hosszabbítottak, a kivásárlási ára állítólag 300 millió euró lett.
Az ötödik helyen kiemelt dán csak három játszmában tudta legyőzni magyar ellenfelét.
Saját rekordját is megdöntötte a hagyományos július 4-i evőversenyen.
Ahogy ők mondják, "a határ a csillagos ég".
A mai szakasz mezőnyhajrájában a kerítésre nyomta Mark Cavendisht. Egyértelmű szitu volt, a szakmai közvélemény mégis túlzónak tartja a büntetést.
A miniszterelnök csapata idegroggyant trollokat alkalmaz, de pont ezért jó szórakozás az fb-oldaluk olvasgatása. Megkapta Orbánéktól még a Fidesz pártigazgatójának csapata, a Fradi is kőkeményen.
30 másik élvonalbeli úszóval közösen lépnének fel a FINA önkénye ellen.
Kapott a Premier League-ből is ajánlatokat, de nem akart a Chelsea ellen játszani.
Az UTE-val hadban álló belga tulajdonosok új címert jelentettek be, a szurkolók teljesen kiakadtak.
A kétszeres paralimpiai bajnok nyílt levelében többek között arról írt, elege van abból, hogy Hosszú összefogásra szólít fel, amikor neki szüksége van rá, de hallgat, amikor más érdekében kellene felszólalnia.
Malit előzzük.
Radó András mellett a Mezőkövesdről érkező Molnár Gábort jelenthetik ma be a Puskásnál. Pénz nem számít, tíznél jár az érkezők száma.
Negyedszer került a trófea az aktuális világbajnokhoz, a németek Chilét verték a döntőben.