Mind a hét.
De újjáépíteni annál nehezebb - mondta az exminiszterelnök Friderikusz Sándornak. Ő már csak tudja.
Így töltött el együtt 24 órát az érdi filozófus (portás) és a nyíregyházi Fridi (Sándor), amikor úgy tettek, mint akik 24 óráig egy helyen laknak. Ez volt Alekosz kacsadala.
A készítők azt mondják, ők csak azt akarják bemutatni, milyen volt az élet a náci uralom alatt, de a kritikusok szerint ennyi erővel akár Big Brothert is forgathatnának egy koncentrációs táborban, az ötlet ugyanis már így is megbecsteleníti azokat, akiknek tényleg át kellett élniük azokat az időket.
A Mad Men eddig is nagyon magasra tette a lécet, utolsó epizódjáért viszont már tényleg megőrül a világ. Életre, boldogságra és felelősségre, azaz csupa nagy dologra tanít a világ talán legjobb sorozatának zseniális zárása.
Az Éden Hotel megalkotta a saját faszhelikopterét.
Kiveszik a kapitalizmust a sorozatból?
Elhitették vele, hogy találkozhat a rég nem látott anyjával.
Nyugalom, nem arról fog szólni, hogyan kell csinálni.
A nagy port kapott kvázi-nemierőszak ügyében hétfőn délután közleményt adott ki a csatorna.
Itt a bizonyíték: a ma intellektuálisan utolsókat rúgó köztévé két-három évtizeddel ezelőtt még 15 olyan kívánságot is teljesíteni tudott, hogy beszarsz.