Történelem

3000 éves múmiára bukkantak egy egyiptomi szarkofágban

Thuyára meglepően jó állapotban találtak rá francia régészek Luxorban.

Rényi Pál Dániel
történelem

Sofia Szászsebesről többször ír, kár, hogy nem férfi!

Attól függően, hogy melyik kortárs véleményére adunk, a világ egyik első női régésze, vagy a férfiak által elnyomott zseniális kutató, vagy saját hibáit és korlátait felismerni képtelen bolondos vénkiassszony volt. Az igazság árnyaltabb, mint a végletek, de az biztos, hogy Európa egyik legősibb kultúráját felfedező Torma Zsófia neve méltatlanul merült feledésbe.

Varga Máté
történelem

3,3 millió forintért kelt el egy dedikált fotó, amin Hitler egy vele egy napon született, részben zsidó kislánnyal barátkozik

1933-ban propagandacélból készült a fotó, amit Hitler a 7 éves kislánynak ajánlott. Később derült ki, hogy a nürnbergi törvények értelmében „negyed zsidónak” számít.

Herczeg Márk
Történelem

Visszatértek a kísértetek, a magyar félmúlt megdöbbentő, elevenen maradt árnyai

80 éve vonult be Kassára Horthy Miklós, miután visszacsatolták a Felvidéket Magyarországhoz. Az eufória hamarosan keserűségbe csapott át, amikor a Felvidéken élők szembesültek a 19. században ragadt Magyarországgal.

Haszán Zoltán
történelem

Bábu fedőnéven akarták beszervezni Laár Andrást

„Jól teszed, ha talpra állsz, és mielőbb menekülsz.”

Boros Juli
Történelem

Kormányellenes szlogeneket vetítettek a Szent István-bazilika homlokzatára

Nyugalom: a nemzeti gyásznap alkalmából.

Urfi Péter
Történelem

Magyar könyvtárakban és egyetemeken is hozzáférhető lesz a népirtások túlélőivel készített videóinterjúk óriási gyűjteménye

A világ legnagyobb ilyen adatbázisában a holokauszttól a tuszik legyilkolásáig több népirtásról vallanak a szemtanúk, köztük 1300-an magyarul.

Urfi Péter
Történelem

„Megtudtam továbbá, hogy vad punk-zenét játszó együttesről van szó” – írta 1983-ban egy ügynök az R-Góról

„Közelmúltban találkoztam az »R-GO« együttes egyik – általam névről nem ismert – tagjával” – írta a popzeneileg nem túlságosan képzett, Skorpió fedőnevű III/III-as ügynök.

Herczeg Márk
történelem

Nagy Imre a legkevésbé megosztó, Horthy népszerűsége növekszik

Különös bravúr a magyarok történelmi emlékezetében: a Nagy Imrét bitófára juttató Kádárt majdnem ugyanannyian ítélik meg pozitívan, mint a mártír miniszterelnököt. Medián-felmérés vitatott történelmi alakokról és eseményekről.

444.hu
történelem

Fáklyás menet emlékezett az 1956-os forradalomra Budapesten

Az ünnepségen részt vett mások mellett a 62 évvel ezelőtti diákgyűlés néhány résztvevője, továbbá diákcsoportok is.

Tbg
történelem

99 évesen meghalt Joachim Rønneberg, aki megállította a nácik atomprogramját

Ő volt annak az akciónak a vezetője, amivel 1943. február 28-ra virradóra egyetlen lövés vagy halálos áldozat nélkül megállították a Harmadik Birodalom atomkutatási programját.

Herczeg Márk
történelem

Több tucat ókori hajót találtak a görög partoknál

Mivel nagy részük nagyon mélyen volt, ki sem tudták fosztani őket.

Czinkóczi Sándor
Történelem

Győrben szobrot állítottak Bethlen Istvánnak

A polgármester szerint a volt miniszterelnök kormányzása alatt kapott erőre a város ipara.

Czinkóczi Sándor
Történelem

Még a magyar fiatalok szerint is jobb volt 40 éve

Többek közt ez derült ki az Index nagy nosztalgiakutatásából. Ferenc József kicsit népszerűbb Kádárnál.

Bede Márton
Történelem

Amikor a miniszterelnök két hét alatt belebukott abba, hogy ajándékutakat fogadott el

Amíg a sajtó nem kezdte firtatni az ügyeit, Baden-Württemberg vezetője teljesen természetesnek vette, hogy a nagyvállalatok fizetik a nyaralásait.

Czinkóczi Sándor
Történelem