Egy lelkes csoport minden eddiginél nagyobb felbontásúvá finomított 8400 fotót, amit az Apollo-program űrhajósai készítettek.
Megfelelő irányítás és figyelem nélkül a nagy embertömegek iszonyatosan veszélyesek. A dominóhatás miatt egy kicsinek tűnő nyomás is vaskorlátokat hajlító erővé válik, ami mindent összeroppant, ami az útjába kerül. A tragédiák többsége azonban a közhiedelemmel ellentétben nem pánik vagy menekülés miatt történik.
Krausz Ferenc a másodperc milliárdszor milliárdod része alatti történéseket vizsgáló fizika képviselője. Egy elemzés szerint komoly az esélye.
Úttörő radiológiai vizsgálatokkal derítették ki, hogy haláluk előtt jól ettek, és még a fogaik is éppek voltak.
Ezt kérdezték a legtöbben a NASA-tól.
Az AP ugyanakkor a tagadó kifejezést se szeretné használni, mert annak rossz a hangulata. Megoldották végül.
Elképesztően fontos tudományos áttörés!
Még ha nem is értenénk, hogy mit mondanak. Nagyobb baj, hogy - ha csak a földi mintát vesszük alapul - egy földönkívüli civilizáció az elektronikus kommunikáció fejlődésével egyre kevesebb jelet szivárogtat a világűrbe.
Még egy lépés a kiborgok felé.
Az unokákat örömmel etető, kényeztető nagyik segítsége aranyat ér. Úgy tűnik, ez szó szerint ősrégi igazság.
Annyira lenyűgözte őket a film, hogy még a gyümölcslevüket is elfelejtették meginni.
Csak a hidegháborús versengés szólt amellett, hogy nőt ilyen veszélyes útra indítsanak.
A perui seggjós Hillary Clinton elnöki esélyeiről is felelősséggel tud beszélni.
Egy 1310-es per anyagában bukkant rá Dr. Paul Booth a történelmi fuckra.
Belehalhatunk, ha egy ültő helyünkben megeszünk több mint 6 banánt? – ennek a fontos kérdésnek járt utána a BBC.