Két igazgatót visznek el egymás után egy állami intézményből? 14 éven át alig titkoltan garázdálkodik egy sötét, aljas baromarc az embereivel a gyerekvédelmi rendszerben, és nem történik semmi? Amit erre a kormány mondani képes, attól végképp lefejeled az asztalt.
Már az áldokumentumon lévő kamu szignók alapján a Tiszához sehogy sem kötődő figurákról állítják, hogy elismertek valamit, amit nem ismertek el.
A magyar csapat negyven éve nem jut ki világbajnokságra, miközben ez szinte minden környező országnak sikerült. Magyarország negyven éve nem ér oda sehova, miközben ez szinte minden környező országnak sikerül.
Jobb, mint az amerikai, mert csak egyetlen országnak fog ártani. De rosszabb, mert szelektíve alkalmazzák arra, akit kipécéz a hatalom.
Hiába dolgozhattak tökéletes alapanyagból egy fehér port tartalmazó videóval, Józsefvárosban simán kikapott az agresszív fideszes lejáratókampány. Magyarország jelentős részét ezek már ugyanúgy nem győzik meg, mint az itt is bevetett kamujelöltek.
Dübörgő hatalmi gépezet, mozgósítás és lélektelen stadionrock az egyik oldalon, remény, magabiztosság és spontán lelkesedés a másikon. De a választásokig még sok idő van, és rengeteg erőforrás mocskos trükkökre.
Mindkét oldalon azt látjuk, hogy a kiemelt alakok áldozati pozícióba emelésével a politikai tétek növekednek: a kormánypártok úgy védik Semjént, mint az utolsó bástyát, ami elválasztja őket a bukástól, az ellenzékiek pedig Juhászban látják a mártírt, aki ugyan az igazságot akarta kimondani, a hatalom mégis megpróbálta őt elhallgattatni.
A szuverenitás végső tesztje nem az, hogy ki akarja hangosabban megvédeni. Az ukránok ráadásul fegyverrel védik meg.
A Semjén-ügyet, ahogy mindig mindent narratívaépítésre, és vélt vagy valódi ellenfeleinek megtámadására használja Orbán. A 444 ismét célkeresztbe került. Pedig minden, amit valaha a Szőlő utcai botrányról leírtunk, helytállló.