video

Videó

Fontos a mássalhangzók összeolvadása, de fontosabb egy szabad ország szabad oktatása

Molnár Áron színész karácsonykor másfél órát várakozott a röszkei kerítésnél, majd kiment egy diáktüntetésre. Ezek után úgy döntött, hogy már nem elég a színpadi jelenlét, kilépett a szerepeiből, és egy per egy kezdett el az ország legégetőbb problémáiról beszélni.

Ács Dániel
video

„Egy ilyen állam ne nevelje fel az én gyermekemet”

Közeledik a kilakoltatási moratórium vége, újra családok kerülhetnek az utcára, de még mindig nem világos, miért olyan fontos a kőbányai önkormányzatnak lebontani egy olyan házat, amire néhány éve 700 milliót költött.

Halász Júlia
video

„Mostmár félelemben kell élni ebben a szép országban”

Tüntetőket kérdeztünk, válaszoltak.

Halász Júlia
videó

„A Fideszben most biztos pezsgőt bontottak, de el fogjuk még venni a jókedvüket”

„Kicsit olyan érzésünk van, mint egy terrortámadás után” - mondja György Zsombor, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese. Szerdán jelenik meg az utolsó szám, és nem tudni, mi lesz az online archívummal.

Halász Júlia, Botos Tamás
video

Az utolsó pillanatig kitartott a remény, hogy nem lesz kétharmad

Nagy volt a csalódottság, amikor kiderült, hogy mégis újra összejöhet a Fidesznek. Az Oktogont blokád alá vonó fiatalok attól tartanak, hogy a következő négy év semmivel sem lesz jobb az előzőeknél.

Czinkóczi Sándor, Kulcsár Rebeka
videó

Felcsavarták a szőnyeget a Fidesz eredményvárója végén

Eddára és Soho Party-ra ropták az orbánisták a Bálnánál.

Ács Dániel
video

Egymás után érkeztek a VIP-ek a Fidesz eredményvárójára, aztán eltakarták őket

Találtunk egy rést, ahol látni lehetett a gondosan elkülönített díszvendégeket. De csak egy darabig.

plankog, Ács Dániel
videó

„Mi befogadjuk őket, de amit a Keletinél átéltem, az félelmetes volt”

Mit várnak a választástól, és miért támogatják a kormány? Erről kérdeztük a Fidesz kampányzárójának résztvevőit.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia
video

Ilyen brutális kampányt még nem látott Magyarország

Ami az utóbbi hónapokban zajlott, az inkább volt bandaháború és a valóság páros lábbal tiprása, mint választási kampány. Jöttek váratlan fordulatok, de a végén megint oda jutottunk el: ez itt a végső összecsapás.

Kiss Bence, plankog, Botos Tamás
videó

Szirmai Gergő az M1-nek: „FAKE NEWS!!!!”

Meghamisították az egyik anyagát. A Z-generációval, a Youtubbal és a videósokkal kapcsolatban pedig szerinte „felszínes, amatőr és tudatlan” a hozzáállásuk.

Ács Dániel
video

Fake news is flooding into Hungary straight from Moscow

Since 2014, the spread of Russian misinformation in Hungary is tangible. This is the second video in our series on Russian influence in Hungary.

444.hu
videó

Gulyás Márton: „Masszív csalássorozattal állíthattak tucatnál is többen országos listákat”

Tragikomikus videó a tudatosan szétzilált magyar választásokról.

Ács Dániel
video

Stop-plakát: akkor ez ilyen rasszista típusú?

Nagyon egyszerű a kormány legújabb bevándorlásellenes plakátja. De tényleg mindenkinek lejön, mit üzennek vele?

Halász Júlia, Boros Juli
video
Videó

A valódi hazaárulást azok követték el, akik nyilvánosságra hozták ezt az ügyet

Kovács Béla jobbikos politikus kémügye harapófogóba szorította a hatalmat. Úgy akarták ütni a Jobbikot, hogy közben ne sérüljön az oroszokhoz fűződő baráti viszony. Megoldották, de ezt Magyarország biztonsága bánta. III. rész

444.hu
video

Jó pénzért azokat is beengedték Magyarországra, akiknek a távoltartására építették egész politikájukat

Rövid videó a letelepedési programban résztvevő külföldiekről.

Halász Júlia, erdelyip, Zöldi Blanka
videó