Orbán Viktornak kész tervei voltak, hogy miről fog szólni 2020 tavaszán a közélet, de jött a járvány. Addig dolgozott rajta, amíg a helyére nem tette.
Egy magányos elsős jelentése a karanténból. Samu éppen csak elkezdte az iskolát, amikor beütött a járvány. Úgy döntött, videót forgat a hetek óta tartó bezártságról.
Hogy milyen helyben megélni ezt a kísérletet, arról élőben beszélgetünk Székely Annával és Török Zoltánnal, akik már 10 éve élnek az országban.
A Teheránban elő Ujvári Barbarával beszélgetünk arról, hogyan szabadult el a koronavírus a 83 milliós országban, és mi nehezíti a védekezést.
Palermóban már kutyát sétáltatni is csak egyedül lehet, és ha megpróbálsz átszökni a szerelmedhez, a rendőrök simán megbírságolhatnak. Dóra 9 éve él Olaszországban, megmutatta, hogyan telnek a hétköznapok a karanténban.
Fáklyákkal, Szent Korona másolattal és fehér lovakkal emlékeztek Horthy kormányzóvá választásának 100. évfordulójára. Ellentüntetők többször is sikertelenül próbáltak közel jutni a felvonuláshoz.
Elég-e ha valaki fehér, keresztény, heteró férfi? Mi a baj az MSZP-vel? Hogy veszi be egy DK-s gyomra a Jobbikkal kötött szövetséget? Mitől ennyire férfias Gréczy Zsolt? Gyurcsány Ferenc évértékelőjén jártunk.
A TikTok a világ leggyorsabban növekvő közösségi alkalmazása. A 2019-es TikTop Awards győztesével, Czura Karinával és szüleivel beszélgettünk.
Elszabadult a gyűlölet a gyűlölet elleni tüntetésen.
Apáti Bencével, a Magyar Nemzet publicistájával vitázott Plankó Gergő a magyar médiahelyzetről. A vita teljes felvétele.
Kedves nézőink, íme 2019 tíz legnézettebb 444-es videója.
A zaj az új cenzúra: az értelmes párbeszédet szétzúzó politikusok akarják reménytelenül cinikussá tenni az embereket világszerte. Látszólag csak a szólásszabadsággal élnek, valójában fegyvert csináltak a trollkodásból.
A Nők Egymásért Mozgalom workshopokkal, saját magazinnal és feminista olvasókörrel próbálja átpolitizálni a magyar nők gondolkodását. A szervezet első szülinapi buliján nem csak ökofeministák, de akár férfiak is készíthettek mosható betétet.
Mi a gondja a hatalomnak a kultúrával? Mi lesz Gothár Péter sorsa? Szolidáris volt-e a színházi világ azokkal, akiket korábban fojtogatott a rendszer? Nevezett-e ki színházigazgatót Ferenc József? Ezrek tüntettek a kultúra függetlenségéért.
Civilek ragadtak ásót Szarvasgedén, hogy új erdő telepítésével tegyenek a klímaváltozás ellen.