A Fidesz EP-képviselője a V4 együttműködést sem félti.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint nincs nagy gond a köztévével.
2006-os Kossuth téri tüntető, Teslával érkező producer és Kis Grófo is a Bálnánál szurkol a Fidesznek.
Az államtitkár szerint a Fidesz elégedett lenne a Medián mandátumbecslésével, a fideszes szavazók pedig nem mentik fel Oroszországot, hanem mindkét felet felelősnek tartják az ukrajnai háború kirobbanásában.
Így dolgoztak vasárnap sokan azon, hogy megakadályozzák a szavazatvásárlást.
Ha új kormány lesz, az új médiaviszonyok mellett nem kell majd így áttörni a buborékokat - mondja Márki-Zay Péter, aki elsősorban a fiatalokban bízik a választáson.
Gyáva volt Orbán Viktor kiállni vitázni? Zavarja, hogy nincs programja a kormánypártnak? Ki lenne a fideszesek szerint a megfelelő baloldali vezér? Orbán Viktor kampányzáróján jártunk.
Mikor a Márky-Zay család visszaköltözött külföldről, Vincze Felícia még azt sem tudta, hogy néz ki Gyurcsány Ferenc. 2018-ban azonban férje belépett a politikába, és ez az ő életét is gyökeresen felforgatta.
A külügybe orosz hekkerek jutottak be, a magyar kormány Putyin-pártisága miatt pedig már a legközelebbi szövetségeseink is lemondták a budapesti látogatást - a kampányoló fideszeseket mindez nem zökkenti ki. Ha már nyilvános fórumok nincsenek, átadásokon jártunk, ahol még el lehet csípni kormánypárti politikusokat.
Az invázióra parancsot adó orosz elnök nevét alig mondják ki, miközben hirdetésekből ordít, hogy az ellenzék VESZÉLYES: Orbán politikai gépezete pillanatok alatt eltorzította a háború történetét. Egy évtizednyi szabadságharc után eljött a semlegesség ideje.
A Vajdaságban nem a postás viszi ki a levélszavazatokat, hanem a Fidesz iránt elkötelezett helyi szervezetek aktivistái. A gyakorlat rengeteg visszaélésre ad alkalmat. Odamentünk és megnéztük, hogy néz ki ez az egész élőben.
Több mint egy hete sztrájkolnak a tanárok, a kormány továbbra is hallgat. Videó.
Februárban még egy makeup filter alkalmazás volt a legtöbbet letöltött alkalmazás az orosz appstore-ban, ma már egy VPN szolgáltató. A Deutsche Welle magyarázó videójából kiderül, hogy miért.
Az állami ellátásban szülő nők tízezrei nem dönthetnek szabadon afelől, hol és hogyan akarnak szülni, ki és milyen beavatkozásokat végezhet el a testükön. A hálapénz kivezetése csak bonyolította a helyzetet, hiszen senki nem gondolkodott azon, hogy egyáltalán miért volt hálapénz.
Ki Európa valódi vezetője? Putyin visszaadja Kárpátalját? Fontosabb a rezsicsökkentés, mint az ukránok szabadsága? Kameránkkal a Békemeneten jártunk, majd átszaladtunk az ellenzéki ünnepségre is.