Kihúzod a furgon ajtaját, és mindig más látvány fogad

utazás

Katalin és férje tavaly úgy döntöttek, hogy lelépnek. Két kutyájukkal beköltöztek egy furgonba és kimentek Németországba. Az év nagy részében utaznak, és kürtőskalácsot árulnak a vásárokban.

„A férjemnek futárszolgálata volt, én képszerkesztő voltam, illetve szabadúszó újságíró. Mindketten úgy éreztük,hogy ránk férne egy kis frissítés, és a váltás mellett döntöttünk. Vándor vásárosok lettünk. Mondhatjuk, hogy az év nagyobb részében furgonlakók vagyunk. Elég mókás, kalandos, és néha azért kemény is ez az életmód.”

Itt követhetetitek a furgonlakókat.

A kutyáink családtagnak számítanak, úgyhogy nem volt kérdés, hogy jönnek velünk ők is.
A furgont nem alakítottuk át lakássá, hiszen bele kellett férnie a standunknak, a felszereléseknek, a téli-nyári holmiknak, a két kutyának és nekünk. Vagyis az életünknek. Amit a vezetőfülke mögött, az oldalajtónál láttok, kezdetben annyi volt a lakóterünk. Egy matrac felül és egy szekrény alul. Körülbelül két négyzetméter.
Gyakori látvány. Minden héten több száz kilométert teszünk meg.
Elég jó kezdés volt, hogy rögtön egy ilyen parkolóhelyet találtunk. Három napig senki nem zaklatott minket.
Reggel kihúzod a furgon ajtaját, és mindig más látvány fogad.
Egy éjszakára ez is jó volt.
Április, nulla fok, hóesés. Hiába indultunk tavasszal, hetekig dideregtük.
Készül a vacsora. Eleinte a konyhánk egy kemping gázégőből állt.
Néha bizony megesett, hogy kifogytunk a kajából és ünnepnap miatt zára voltak a boltok. Ilyenkor nincs mit tenni, fel kell túrni a kocsit. Így lett egyik nap az ebéd zöldséges-babos rizs. Ha evőpálcával eszed, máris elegánsabb a dolog.
Zokniszárítás.
Nehéz ébredés egy csípős reggelen.
Napfelkelte.
Egy szántóföld mellett vertünk tanyát, ahol este megjelent a föld gazdája is. Mikor elmondtuk neki, hogy fáradt utazók vagyunk, akkor megengedte, hogy maradjunk egy éjszakára. Végül kettő lett belőle.
Szálláshely viharban.
Ébresztő.
Reggeli eső után a fenyves gőzölögni kezd.
Reggeli kávé a patakparton.
Vége a munkának. Felmászunk a tetőre, és nézünk.
Szállás egy autópálya melletti benzinkút parkolójában.
Néhány hónap után már nem fértünk el a kocsiban, úgyhogy vettünk egy öreg lakókocsit, akit Ernőnek kereszteltünk el.
Ernő.
Konyha.
Kilátás a lakókocsiból.
Ha öreg lakókocsit veszel, akkor előfordulhat, hogy út közben leszakad a hátulja.
Svájc.
Néha csak egy ilyen városi parkoló jut.
Vizes a cipő. Elszakadt a szandál.
Gyűjtögető életmód.
Szárítás.
Kukáztunk egy lámpát.
Északi-tenger, apály.
Szállás az Északi-tengernél.
Belgium.
képek: mindenkilaci
képek: mindenkilaci
képek: mindenkilaci
Szürkület Hopfenseenél.
Elhagyatott pad az Északi-tengernél.
képek: mindenkilaci
A kutyákkal osztozkodunk a vezetőfülkén, ha esik az eső.
képek: mindenkilaci

mindenkilaci - útikalauz furgonlakóknak