sóskút

Visszavonták a sóskúti akkufeldolgozó engedélyét

Eddig úgy tűnt, hogy a lakossági ellenállásnak nem lesz eredménye.

Urfi Péter
gazdaság

Fáklyákkal tiltakoztak a helyiek a sóskúti akkumulátor-feldolgozó ellen

A tüntetésen több százan voltak, és a „mocskos Fidesz” is többször felharsant.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Bevittek pár ütést a Fidesznek az akkugyáras településeken, van, ahol a tiltakozóké lett a hatalom

Néhány településen harcos civilek veszik át az irányítást októbertől. Ugyan több helyen maradt a Fidesz, de a támogatottságuk megérezte a balhékat.

Windisch Judit
POLITIKA

Egy ismeretlen helyi lakos kérelme alapján kaszálták el a sóskúti népszavazást

A sóskúti önkormányzat alkotmányjogi panaszt nyújt be.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Fénymenettel tiltakoztak a sóskúti akkufeldolgozó ellen

A helyiek nagyjából egy hónapja szereztek tudomást az eredetileg Alsózsolcára tervezett 13 milliárd forintos beruházásról, azóta pedig a civilek és a környező települések polgármesterei is összefogtak, több demonstrációt is szerveztek és egy népszavazással szeretnék megakadályozni az akkumulátor-feldolgozót.

Jelinek Anna, Németh Dániel
belföld

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítenék a tervezett sóskúti akkubontó üzemet

Ezt már a falu polgármestere is megjósolta. „Ettől a pillanattól kezdve senkinek semmi köze hozzá, és népszavazást sem lehet kezdeményezni a kormánydöntés ellen” – mondta Kőnig Ferenc.

Kaufmann Balázs
belföld

Az önkormányzatnak semmi beleszólása abba, hogy akkumulátorbontó jön a faluba, mindenről fent döntenek, "a jóisten alatt közvetlenül"

A sóskúti polgármester azt mondja, őt is csak az utolsó pillanatban értesítették a projektről. Szerinte tiltakozni sincs értelme, mert a végén még a helyi adóbevételeket is elveszik tőlük.

Kolozsi Ádám
belföld

„Alsózsolcát sem engedtük még el” – mondta a sóskúti akkumulátorfeldolgozó beruházója

Ezzel együtt hosszú távra terveznek Sóskúton.

Jelinek Anna
belföld

„Miért nem Hatvanpusztán épülnek az akkumulátorgyárak?”

A keddi káoszba fulladt sóskúti tájékoztató után szerdán Tárnokon tartottak lakossági fórumot a környékre tervezett akkumulátor-feldolgozóról.

Jelinek Anna
POLITIKA

Akkora felháborodás fogadta a polgármestert a sóskúti akkugyár tervei miatt, hogy rendőrautóval kellett kimenekíteni

Több százan verődtek össze a helyi fórumon, ahol olyan volt a hangulat, hogy König Ferenc szóhoz sem jutott.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Végül Sóskúton nyílik meg az eredetileg Alsózsolcára tervezett akkufeldolgozó üzem

Alsózsolcán tavaly olyan erős tiltakozás indult a beruházás ellen, hogy a beruházó őszre letett a tervről.

Herczeg Márk
gazdaság

Térképre raktuk a Magyarországot átszövő akkuláncot

Térképre tettük az összes olyan akkugyárat, ami már működik nálunk, vagy bejelentették az érkezését.

Haszán Zoltán, Czinkóczi Sándor
gazdaság

A megfizethetetlen budapesti ingatlanárak elől sokan a város körüli zártkertekbe húzódnak

Se nem szegregátum, se nem szegénynegyed: egészen különös helyi lakóközösség jött létre a külső agglomerációban.

Miklósi Gábor
lakhatás

Kiesett egy kétéves kisfiú egy második emeleti ablakból Sóskúton

A gyermek súlyosan megsérült.

plankog
baleset

Összeütközött két autó Biatorbágy és Sóskút között

Urfi Péter
baleset