„Március végén az egyik este nagyon bebasztam. Kimentem a Dobó térre, és addig ordítottam, hogy Magyar Péter, ameddig rám nem hívták a rendőröket. Bilincsben vittek be, majd csendháborítás miatt 26 ezer forintra büntettek. Tegnap fizettem be” - mondja egy középkorú férfi.
Tíz perce sem vagyok a helyszínen, Egerben, ahol a Tisza pártot alapították, és már meg is találom Magyar Péter egyik leglelkesebb helyi hívét. Aki ráadásul igazi kuriózum, ugyanis kiderül róla, hogy kiábrándult fideszes. Bár két hete egy teljes napot töltöttem el a kampányoló Magyarral, most találkozom először olyan támogatójával, aki korábban a Fideszre szavazott.
Igazán meglepődni sincs időm, pár perccel később ugyanis három újabb kiábrándult fideszessel találkozom. Mindannyian 19 éves első szavazók. Azt mondják, ameddig csak Orbánból és Gyurcsányból lehetett választani, fideszesnek vallották magukat. Azonban amióta feltűnt Magyar, tiszások lettek. Ismerősi körükben szinte mindenki így van ezzel. Fideszesnek szerintük már ciki lenni, baloldaliakat pedig egyáltalán nem ismernek.
„Eger jobboldali város”– mondják.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Csatlakoztunk a Tisza Párt politikusához Zala megyei országjárásán. Támogatói között balost és egykori fideszest is találtunk, és közben megtudtuk, hogy Orbán Viktor „a magtárak védőszentje”. De ideje nyugdíjba mennie, lehet az unokákkal foglalkozni.
Ha nem lesznek visszalépések, az egriek akár 8-10 név közül is választhatnak majd.
A betűkből maga Orbán Viktor néz le ránk, aki pénteken alig fél óra alatt 59-szer mondta ki azt a szót, hogy háború.
Magyar pénteken Hatvanpusztára látogatott, kipróbálta a felcsúti kisvasutat, majd a kegyelmi ügy kiindulási helyszínén Bicskén mondott beszédet. Mi többek között Mészáros Lőrinc gazdagodásáról kérdeztük, amit mint elmondta gyanúsnak tart.