Ez a május volt a világ második legmelegebbje.
A törvényben nincsenek érdemi, számonkérhető vállalások, és ami van, az is pongyolán van beleírva – tulajdonképpen ezt mondta ki az alkotmánybíróság.
Megbillenhet az évszakos ciklusokra épülő ökoszisztéma.
A Greendependent Intézet négy éven keresztül vizsgálta, mi tartja vissza a magyarokat attól, hogy csökkentsék a karbon-lábnyomukat és klímabarátabban éljenek. A magyar társadalom nagy része már most teljesítette a 2030-ra kitűzött másfél fokos klímacélokat, de nem tudatosan, hanem mert nagy az energiaszegénység.
Mérföldkőről van szó a jelentés szerzői szerint.
51,67 millió tonna CO2e!
Svájc, Maldív-szigetek, Kanada és Ausztrália túl gyengének tartották a feltételeket.
A miniszterelnök Bakuban, az ENSZ klímaváltozási konferenciáján azt mondta, folytatnunk kell a zöld átmenetet, de nem áldozhatjuk fel iparunkat vagy mezőgazdaságunkat.
Elutasították a vállalat ellen hozott 2021-es környezetvédelmi ítéletet, ami alapján nekik és beszállítóiknak jelentősen csökkentenie kellett volna a károsanyag-kibocsátást.
Hétfőn kezdődik a COP29, a tálibok megerősítenék a nemzetközi közösséggel való együttműködést a környezetvédelem terén.
Elnur Soltanov az azerbajdzsáni olaj- és gázipari vállalatban rejlő „befektetési lehetőségekről” tárgyalt egy potenciális befektetőnek álcázott férfival.
A tegnap újra megválasztott amerikai elnök, Donald Trump korábban „álhírnek” nevezte a klímaváltozást.
Az élelmezésbiztonság hiánya és a fertőző betegségek terjedése is rekordszintet ért el a klímaválság miatt.
Azért szabtak ki rájuk felfüggesztett helyett letöltendő börtönbüntetést, mert az eljárás során további akciókat helyeztek kilátásba.
Országos átlagban az idei augusztus a 9. legszárazabb volt 1901 óta.