Fellebbez a rágalmazási perben, amit első fokon elbukott Gy. Németh Erzsébet ellen.
Az biztos, hogy Lázár Jánosnak már igaza is lett.
Tavaly január és idén december között csaknem 700 millió forintot költött az állam a volt köztársasági elnököknek járó juttatásokra.
Panyi államtitkár szerint "politikai szándékok által vezérelt hisztériakeltés" megkérdezni, hogy a közpénzekből működő Mol - Új Európa Alapítvány miért fenyeget a működéséről író szerkesztőséget.
A válasz elég rövid lett. Az viszont kiderült, Áder János titkársága kerül a legtöbbe, Sulyok Tamás pedig nem kért átalakítást a Béla király úti rezidencián.
Az MTI pedig kivonatolta a szakértést.
A jelek szerint egyik volt köztársasági elnök sem rezsivédett ingatlanban lakik.
Pedig bőven kapott hitelt meg támogatást, és az önkormányzat az infrastruktúrát is fejlesztette, sőt utat is elnevezett a cég ügyvezetőjének anyjáról.
A Főváros Gyermekvédelmi Főosztályának egykori vezetője a DK közleménye miatt tesz feljelentést, de még erről is testvére, a volt köztársasági elnök kommunikál. Pölöskei Gáborné elérhetetlen.
A volt köztársasági elnök szerint Orbánt mindenképpen bele akarják keverni a kegyelmi ügybe.
A bukott köztársasági elnök visszavágott az ő nevét kimondani sem hajlandó miniszterelnöknek.
„Dubajban összejött majdnem 80 ezer ember két hétre, de ennyi ember nem tud se tárgyalni, sem megállapodni.”
Egy napig úgy tűnhetett, egy újonnan kieszközölt halasztás fél évvel csúszik a betétdíjas rendszer január 1-re tervezett bevezetése.
A rendőrségen belül dúló hatalmi harc áldozata lehet, az őt menesztő Novák Katalint már újra a TEK védi.
Hernádi Zsolt arról is beszélt Áder Jánosnak, hogy az alternatív megoldások forrását a szénhidrogén kitermeléséből származó nyereség biztosítja.