államfóválasztás

Aki szerint az ellenzéket háborúpártizó levelek nem minősültek kampánynak - őt jelöli a Fidesz köztársasági elnöknek

Sulyok Tamás nem volt pártkatona az Alkotmánybíróság élén, de a testület a kényes ügyekben rendszeresen a kormánynak kedves döntéseket hozott. Tudós-jogász imidzsű elnök jöhet Novák Katalin után.

Kolozsi Ádám
POLITIKA

Rákay Philippel, Bayerrel és megafonos erősítéssel készül a sorok rendezésére a Fidesz-frakció

Orbán Viktor elárulja az Almádiban összegyűlő képviselőknek, hogy kit fognak megválasztani államfőnek.

Haszán Zoltán, Németh Dániel
Politika

A Momentum nem vesz részt a köztársasági elnök jelölésének parlamenti folyamatában

A párt szerda 18 órára tüntetést is szervez a Karmelitához.

Benics Márk
POLITIKA

Róna Péter az ellenzék államfőjelöltje

Az LMP egykori programírója lesz Novák Katalin ellenfele.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Csúcsra ért a NER legerősebb asszonya?

Novák Katalin nemcsak miniszter volt eddig, hanem a Nők Magyarországért Klub elnöke is. Az egyesületet a Balog Zoltán vezette fideszes pártalapítvány is segítette céljai elérésében.

Vég Márton
POLITIKA

A nap legszomorúbb képén Schmitt Pál várja az államfőválasztást

Hello darkness, my old friend!

Herczeg Márk
tragédia

Vége van Majtényi László politikai pályájának

Herczeg Márk
politika

Áder Jánost választották a kormánypártok ismét államfőnek

Ellenzéki szavazatot nem kapott, de a második körben elég volt az egyszerű többség is.

Haszán Zoltán
politika

Áder Jánost nem választották meg első körben

Nem volt meg a kétharmad, hogy ismét államfő legyen. Újabb kör jön, még ma megválasztják a kormánypártok egyszerű többséggel.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Majtényi azzal viccelt, hogy azok a pártok, akiknek a vezetőit korábban támogatta Soros György, szavazzanak rá a köztársasági elnök választáson

Az ellenzék államfőjelöltje szerint vissza kellene térni a parlamenti demokráciához.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Csodálatos kép arról, milyen az ellenzék államfőjelöltjének elsétálnia a Fidesz vezérkar előtt

Szerencsére Polt Péter bizonyította, hogy egy mosoly képes áthidalni a hatalmi ágak közötti szakadékokat.

Haszán Zoltán
politika