A baloldali pártok együtt ünnepelték május 1-jét a Városligetben. A politikát és vurslit szürreális módon vegyítő rendezvényen rezignáltan szemlélte az egykor befolyásos MSZP-elit, ahogy pártjukat végleg felfalja Gyurcsány Ferenc.
Az Eclipse-ügy volt a 2000-es évek egyik nagy botránya, benne politikai és titkosszolgálati kötődésekkel, valamint sok pénzzel. Most a Panama-iratokból kiderült, hogy egy kormányzati kötődésű ember egy offshore cégen keresztül szerződött az Eclipse-szel.
Lamperth Mónika az eltitkolt úszómedencék Humor Haroldja.
Az MTI fotói alapján az idei sztár nem a házigazda vécéje, hanem Gyurcsány Ferenc volt.
Nagy meglepetés persze nincs ebben, de most Lamperth Mónika egy kommentben vallotta be.
Isaszegen tartott lakossági fórumot, ahol előbb kvantifikálta a szavazás fontosságát, majd Lamperth Mónikázott (!!), végül a civilizációnk meghatározó értékeiről gondolkodott hangosan.
Kinek a lemondásába kerül még a videóügy az MSZP-ben? Hogyan tudott átverni egy egész pártot egyetlen kommunikációs igazgató? Erről kérdeztük a saját bevallása szerint is balek párt képviselőit a parlamentben.
Fellegi Tamás kapja a legtöbb pénzt, Hegedűs Zsuzsanna pedig még mindig Audi A6-ossal zárkóztatja fel a szegényeket. Ennyit keresnek a miniszterelnöki megbízottak.