Egyre nőnek a víznyelő lyukak, ha beomlik a felszín, lavinaként zúdulhat le a víz a falu szélére. Közben odabent vízalatti drónokkal próbálják felmérni a helyzetet. Az egyik nagy kérdés az, hogy szivattyúzás esetén hová lehetne tenni többmillió köbméter sós vízet.
A 1,5 órás mentésben 11 tűzoltó vett részt, végül a férfi és az AirPods is megmenekült.
Egy nőt egy szálloda romjai alól húztak ki.
Néhány túlélővel a kapcsolatot is sikerült felvenni, nagyjából 5-10 méterrel lehetnek a romok alatt.
Lesz mit kivágni.
Egy olaj- és egy teherszállító hajó, mindkettő lángokban áll.
Az óceánból mentette ki egy mentőhajó a Kanári-szigeteknél, az év képe lehet a mali újszülött világra jövetele.
Az egyik legnehezebb útvonalon túrázott, amikor eltűnt.
Helyi lakosok találták meg az állatot egy 15 méter mély, kiszáradt kút alján.
Kunetz Zsombor szerint „elképesztően vadul hangzik” és „valószínűleg törvénytelen” az OMSZ és az MCC együttműködésének néhány pontja.
A részletekről Burgenland tartományfőnöke és a területért felelős magyar miniszter köt majd együttműködési szerződést.
A keddi özönvíz után még mindig sokakat kell kimenteni Valencia környékéről.
De a 46 éves Mihail Picsugin fivére és annak tizenéves fia nem élte túl a megpróbáltatásokat.
A férfi egy éjszakán át vesztegelt a tengeren a Milton hurrikán idején.
Donald Tusk megerősítette az első halálesetet.