milánó

Káoszba fulladt az új Swatch órák megjelenése: a tömegjelenetek és verekedések miatt több bolt be is zárt

Több országban már ki se nyitottak a Swatch boltok, Párizsban könnygázzal kellett oszlatni a tömeget.

Inkei Bence
idióta rekordok

Volt, akinek sokba került, volt, aki sokat várt, de a hangulat remek: így szavaztatok külföldön

Sok külképviseleten már szombaton szavaztak, mások még most is sorban állnak, és várják, hogy behúzhassák az X-et. helyszíni beszámolóitok.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Egy ember meghalt, húsz pedig megsérült egy milánói villamosbalesetben

A villamos kisiklott.

Fődi Kitti
külföld

A világ egyik legjobb műkorcsolyázója a saját összeomlását korcsolyázta el a téli olimpia gálaműsorán

Ilia Malinintől 21 évesen mindenki aranyérmet várt, de egyéniben a sok rontása miatt csak nyolcadik lett. A gálaműsorban előadott korcsolyázásban a közösségi média és a reflektorfény nyomására hívta fel a figyelmet.

Takács Lili
sport

Túlárazás, elkésett átadás és a maffia árnyéka: nem jött össze a fenntartható olimpia?

A szervezők az eddigi legfenntarthatóbb téli olimpiát ígérték, a megugró építési költségek és a szervezett bűnözés feltételezett haszna azonban beárnyékolja a helyiek lelkesedését. A Deutsche Welle riportja.

444.hu
sport

Lindsey Vonn üzent a bukása után: a tündérmese elmaradt, de semmit sem bán

A 41 éves klasszis vasárnap a téli olimpia lesiklóversenyén bukott hatalmasat, de azt írta, ehhez a keresztszalag-szakadásának és a korábbi sérüléseinek semmi köze nem volt.

Benics Márk
sport

Óriási festékes tubusok, kávéfőzőknek öltözött táncosok és rengeteg szín - hivatalosan is megnyílt a téli olimpia

Milyen legyen egy olasz olimpia megnyitója, ha nem olaszos és három és fél óra hosszú? A lángot két alpesi síző, Deborah Compagnoni és Alberto Tomba gyújtotta meg Milánóban.

Haszán Zoltán
sport

Hóba hugyozta az ICE-nak küldött üzenetét a téli olimpia előtt az egyik versenyző

Az egyébként Amerikában élő Gus Kenworthy egy AI-gyanús képpel melegít Milánóra.

Bábel Vilmos
sport

Új sportág, visszatérő világsztárok, szerényebb magyar esélyek – ez várható a milánó–cortinai téli olimpián

Péntektől két héten át Milánóban és Cortina d’Ampezzóban rendezik a XXV. téli olimpiát. Összeszedtük a legfontosabb információkat és a legizgalmasabb sztorikat, amiket tudni érdemes a játékok előtt.

Benics Márk
sport

Szívrohamban halt meg a biztonsági őr, aki mínusz 12 fokban őrizte az olaszországi téli olimpia helyszínét

De még vizsgálják, hogy pontosan mi történhetett január 8-án, éjjel.

Herczeg Márk
külföld

Halálra fagyott egy biztonsági őr, aki mínusz 12 fokban őrizte az olaszországi téli olimpia helyszínét

A téli olimpiát február 6. és 22. között rendezik meg.

Mészáros Juli
külföld

Vučić személyesen is részt vehetett a szarajevói civilek mészárlásában egy feljelentés szerint

A mostani szerb elnök Karadžićéknál önkénteskedett a „szarajevói szafari” idején, egy videón puskával a kezében is feltűnik - szerinte csak esernyő volt.

Kolozsi Ádám
külföld

Olaszország megemelné a beköltöző szupergazdagok adóját

Sok olasz szerint miattuk szálltak el az ingatlanárak.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az olasz hatóságok betiltottak egy palesztinpárti tüntetést, mert attól tartanak, hogy erőszak törhet ki

De a szervezők megerősítették, hogy a tiltás ellenére is megpróbálnak összegyűlni.

Jelinek Anna
külföld

Meghalt Giorgio Armani

Az olasz divattervező 91 éves volt.

Molnár Kristóf
GYÁSZ