nemény andrás

A Tisza politikai feladványa, hogy mit kezd az ellenzéki polgármesterekkel

Szombathely ellenzéki polgármestere, Nemény András úgy elverte tavaly a Fideszt, hogy a párt közgyűlési frakciót sem tudott alakítani. A városvezetés tagjai háromnegyed évvel a győzelem után egységesen kiléptek pártjaikból. Interjú az MSZP-ből frissen kilépett polgármesterrel, aki szerint önkormányzati szinten még sokat kell fejlődnie a Tiszának.

Molnár Kristóf
Politika

Szombathelyen úgy elverték a Fideszt, hogy közgyűlési frakciót sem tud alakítani

Még olimpiai bajnok jelöltjük, Pars Krisztián sem tudott győzni a körzetében.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A DK is Nemény András újraindulását támogatja Szombathelyen

Korábban a Momentum is beállt az MSZP-s polgármester mögé.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Karácsony Gergely szerint jobb lenne, ha két év múlva nem a pártok jelöltjeként indulna

Ernyőszervezetek alá terelné a polgármesterjelölteket. Az érdi Csőzik László és a terézvárosi Soproni Tamás is támogatja.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Szombathely polgármestere szerint működésképtelen lesz a város a megemelt távhődíjak miatt

Tizenkétszeresére emelte a távhő árát a kormány a városnak.

Botos Tamás
POLITIKA

Mozit és múzeumokat zárnak be Szombathelyen az energiaárak miatt

A közvilágításból és a bölcsődék, óvodák fűtéséből viszont nem engednek.

Horváth Bence
POLITIKA

Az önkormányzati elvonások miatt Szombathely és Pécs polgármestere sem kéri az emelt fizetését

Nem éreznék igazságosnak, amikor az ellenzéki önkormányzatok nehezített pályán mozognak.

Kiss Imola
belföld

A polgármester szerint a Szombathelyen intenzíven fekvő betegek háromnegyede oltatlan

Az oltott betegek mindannyian régen kapták meg az oltásukat, és többségben vannak köztük a kínai Sinopharm-vakcinával oltottak.

Mészáros Juli
járvány

Csalás és sikkasztás miatt emelt vádat az ügyészség a szombathelyi önkormányzat médiacégének korábbi vezetője ellen

Az ügy még tavaly februárban derült ki az ellenzéki vezetésű város önkormányzatánál.

Kiss Imola
POLITIKA

A járványügyi leterheltségre hivatkozva nem adta oda a járványügyi adatokat a hivatal Szombathely polgármesterének

Dr. Nemény András az átoltottsági adatokat szerette volna látni, hogy felelős döntést hozhasson a kötelező oltás előírásáról.

Szász Zsófi
járvány

Hiába kéri a helyi járványadatokat a szombathelyi polgármester

Az orvosként dolgozó fideszes képviselőtől többet megtudott, mint a kormánymegbízottól.

Szurovecz Illés
járvány

Nyílt levélben kérik a szombathelyi háziorvosok, hogy engedje végre megnyitni a kormányhivatal az oltópontokat

A járási tisztifőorvos és az illetékes kormánymegbízott nem reagál.

Rényi Pál Dániel
járvány

A kormánymegbízott figyelmen kívül hagyja a polgármester hívásait, emiatt nem nyithatnak ki Szombathelyen az oltópontok

Nemény András polgármester szerint a kormány gyakorlatilag szabotálja a szombathelyi oltópontok megnyitását.

Mészáros Juli
POLITIKA

Mozikban és múzeumokban állítanak fel oltópontokat Szombathelyen

A város ellenzéki polgármestere meghallgatta a háziorvosok panaszait, majd a kormányhivatallal egyeztetve jelölt ki új helyszíneket a tömeges oltásra.

Király András
POLITIKA

A szombathelyi kórházban 32 lélegezetőgép van, de csak 17-et tudnak működtetni, mert a többihez nincs elég szakszemélyzet

A város polgármestere panaszkodott amiatt, hogy átvezényelték a városból a szakorvosokat Győrbe.

Haszán Zoltán
járvány