patent egyesület

Kéz kezet mos ebben a beteg rendszerben: így hagyja cserben az állam a bántalmazott nőket és gyerekeket

Nőnap van, politikusaink ünnepelnek. Virággal. Miközben ma Magyarországon bántalmazott nők sokasága küzd, és nem csak a bántalmazójával, hanem az egész rendszerrel, ami segítségnyújtás helyett tovább bántalmazza őket. A történeteikből érthetjük meg, hány ponton képes cserben hagyni a nőket, anyákat, és gyerekeiket az úgynevezett igazságszolgáltatás.

Diószegi-Horváth Nóra
nők elleni erőszak

A születésnapján emlékeztek meg barátai a meggyilkolt japán nőről

A rendőrség először nem beszélt bűncselekményről, pedig M. több feljelentést is tett. Aztán ismerősei beszélni kezdtek, a rendőrség pedig gyilkosság miatt fogta el a férjét.

Bódog Bálint
belföld

A rendőrség nőjogi egyesületekkel egyeztet

A Patent szerint a rendőrség külön figyelmet fordít a jövőben a kommunikációra is, ehhez szintén a segítségüket kérték.

Mészáros Juli
belföld

A japán külügyminiszter elmondta, hogy a megölt japán nő segítséget kért a budapesti japán nagykövetségtől, ahonnan a rendőrségre irányították

Takesi Ivaja szerint a nagykövetség minden lehetséges támogatást megadott a nőnek.

Molnár Kristóf
bűnügy

Ekkora sikert talán még sosem ért el a nőjogi mozgalom

De ez még csak az első lépés.

Diószegi-Horváth Nóra
vélemény

Amíg a rendszer nem változik, a következő áldozat már most veszélyben van: a Parlament elé vonulnak a nők elleni rendszerszintű erőszak ellen tüntetők

Több százan vesznek részt a Patent Egyesület által szervezett tüntetésen, ami attól a társasháztól indult, ahol másfél hete meggyilkoltak egy Budapesten élő japán nőt, aki volt férje fenyegetése miatt korábban hiába fordult a rendőrséhez.

Németh Dániel, Diószegi-Horváth Nóra, Horváth Bence
nők elleni erőszak

Blikk: Három rendőr ellen indult fegyelmi eljárás az V. kerületben meggyilkolt japán nő ügyében

A japán nő által bemutatott zaklató üzenetek a rendőrség korábbi álláspontja szerint nem voltak elegendőek ahhoz, hogy nyomozást indítsanak.

Bódog Bálint
belföld

Segítünk Gulyás Gergelynek: a nőjogi szervezetek szokták jelezni a problémákat, csak a kormány nem hallja meg őket

A lakástűzben elhunyt kétgyerekes nő esetéről is kérdezték a Kormányinfón a minisztert, aki szerint jogi értelemben minden eszköze megvan a rendőrségnek és a hatóságnak arra, hogy az ilyen az ügyeket megfelelően kezelje.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Gyertyák, virágok, és végtelen fájdalom: a lakástűzben meghalt japán nő tragédiája elrettentő emlékeztetője a rendszer inkompetenciájának

A nő barátai szerveztek megemlékezést a ház elé, ahol az életét vesztette. Ők azok, akik már csaknem egy hete küzdenek azért is, hogy a rendőrség vegye figyelembe az eset gyanús körülményeit.

Diószegi-Horváth Nóra, Bankó Gábor
nők elleni erőszak

Mégis emberölés miatt nyomoznak az V. kerületi lakástűz után megtalált nő ügyében, a volt férj a gyanúsított

Az évek óta Budapesten élő japán nő holttestét múlt szerdán találták meg, a rendőrség napokon át balesetként kezelte az ügyet. Az áldozat korábban többször tett feljelentést az őt bántalmazó, fenyegető volt férje ellen.

Horváth Bence
bűnügy

A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a szerdai lakástűzben meghalt, korábban állítólag bántalmazott nő ügyében

Szerintük ágyban dohányzás okozhatta a tüzet.

Fődi Kitti
bűnügy

Rettegett a volt férjétől a szerdai lakástűzben meghalt nő, a rendőrség balesetként kezeli az ügyet

Ágyában égett halálra a Magyarországon élő japán nő, a Patent Egyesület szerint sok a gyanús körülmény.

Kolozsi Ádám
belföld

„A gyilkos pár hónapja még gyerek volt, és biztos voltak jelei is annak, hogy nincs jól”

Bár extrém esetről van szó, a Révész Zsuzsa-gyilkosság általános hiányosságokra mutathat rá: a rendszer nem nyújt gyors és hatékony védelmet a párkapcsolati erőszak áldozatoknak és rokonaiknak, a gyerekpszichiátriai ellátórendszer pedig komoly gondokkal küzd. De ettől még minden esetben érdemes és muszáj segítséget kérni.

Solti Hanna
bűnügy

Tyúkól #28: A Pelicot-ügyről

Októberben állt bíróság elé Giséle Pelicot, az a hetvenes éveiben járó francia nő, akit a férje egy évtizeden keresztül rendszeresen elkábított, majd az interneten megismert környékbeli férfiakat hívott fel magukhoz, hogy együtt erőszakolják meg a magatehetetlen asszonyt. Milyen nagy tanulságokat vonhatunk le a Pelicot-ügyből? Miben más a két ország a nőjogok terén? Mi az a beleegyezésre vonatkozó záradék? A Tyúkól vendégei a Patent Egyesület munkatársai.

Diószegi-Horváth Nóra, Solti Hanna, Kun Zsuzsi
podcast

Magyar nők az online pokolban

Magyar lányokról és nőkről készült lesifotók bukkantak fel a közelmúltban az internet egyik legerőszakosabb pornóoldalán. A Motherless-jelenség legsötétebb oldala az áldozatok kiszolgáltatottsága és magára hagyottsága: az érintett nők kiszolgáltatottak az elkövetőknek és az ügyben szinte tehetetlen rendszernek is.

Oprics Dóra, Solti Hanna
INTERNET