1848 március 15-én a sajtószabadságot írták a 12 pont első helyére. Ma az alig tucatnyi megmaradt, nehéz körülmények között dolgozó médiacéget fenyegetik. Ki fogja nyakon csípni a magángépezőket, jachtozókat, mutyizókat, seftelőket?
Maroknyi lázadó a birodalom ellen. Horthyék trianonoztak, Kádárék összekötötték a tanácsköztársasággal, Orbán brüsszelezik.
És még csak nem is Petőfi Sándor versének kéziratáért.
Szilágyi Ákos az utolsó politikus költő a posztpolitikus, poszttrúsz, posztdemokratikus világban. Hihetetlen, de mintha ő írná Orbán kottáját. Paródiái bármikor valósággá válhatnak. Illetve... talán a valóság maga paródia. Vagy fordítva.
A Raya és az utolsó sárkány, de még a köztévé déli híradója is népszerűbb volt.
A Hősök terén olyanok is magyar zászlót lengettek, akik korábban nem tették volna ezt politikai rendezvényen.
A Munkásőrség Emléktársaság a 112 éve született Kádár János sírjánál emlékezett meg az egykori nemzetvezetőről. „Orbán Viktor ígérget, az Úristennel beszélget.”
Lectori salutem! Köszöntjük a költészet napját.
Hanem az, amikor elkezdődik a Partizán élő adása.
Magyar Péter sokaknak új reményt jelent, de voltak olyanok is, akik úgy érzik, már az ördöggel is szövetkeznének, hogy leváltsák Orbán Viktort. Úgy tűnik a közös pont az elvesztett hit az állami intézményekben.
A fikcióval önmagában nincs baj, azzal már igen, ha nem értik, miről szólt a reformkor és 1848/49. Miért Petőfi lett a legunalmasabb figura, hogy hamisítják meg március 15-ét, miben más ez, mint Rákosi kurzusfilmje? Interjú Katona Csaba történésszel és Vaderna Gábor irodalomtörténésszel a Petőfi-kultuszról, valóságról, fikcióról és Rákay 6 milliárdos mozijáról.
A Petőfi-film 2024 eddigi második legnagyobb bevételét hozta itthon, csak a Dűne 2 előzte meg az első hétvégén.
Megrázó és könnyfakasztó visszajelzések.
A baráti kritika szerint Rákosiék és Orbánék szuperprodukciójában is egy dolgot csesztek csak el: Petőfit magát.
Semmi köze a történelmi valósághoz a valaha volt legdrágább Fidesz-filmnek, a Rákay Philip-féle, a 48-as forradalomról szóló Most vagy sohának. Sőt direkte meg is hamisítja azt. De ettől még, vagyis pont emiatt baromi jól el lehet rajta szórakozni.