A lázzal és az állatok bőrén megjelenő vörös kiütésekkel járó vírusos betegség komoly gazdasági károkat okozhat.
Az egykori Állami Nyomda a tulaj, ők nyomtatják a magyar állapolgárok okmányait és ezúttal a magyargyűlölő jelölt leveleit is.
Odessza elfoglalása után.
Nagy lökést adott az első erdélyi Tisza szigetnek Magyar Péter nagyváradi útja, valamint Orbán Viktor tihanyi beszéde.
A Válasz Online szerint „Orbán Balázs csatornázta be a miniszterelnöknek a washingtoni óhajokat”.
A békeszerződés Simion szerint „egész Románia születési bizonyítványa, és emlékét teljes erővel meg kell védeni!”
A magánélethez való jogra hivatkozva alkotmányellenesnek nyilvánították.
Nemi erőszak miatt.
Nyágrus László polgármester szerint a víz továbbra is folyik be a bányába, még nem érte el azt a szintet, ahol a turisták járnak, de el fogja.
Az AUR elnöke szerint ha Lengyelországban alulmaradnak a konzervatívok, akkor Magyarország lesz a következő.
De az orosz titkosszolgálati beavatkozás miatt kizárt, majd a magyarellenes Simiont támogató Georgescu nem archiválja magát.
Így is öt évvel fiatalabb, mint a világ legidősebb dílere volt.
Azt ígérte, figyelni fog a társadalom hangjára, és partnere lesz a román társadalomnak.
Az erdélyi magyar párt szóvivője azzal csipkelődött, hogy Magyarnak a lehallgatások terén nagy tapasztalata van.
Május 14-én indult a menet, amit azért hirdettek meg, mert Orbán elismerően beszélt a szélsőjobboldali román elnökjelöltről, aki azóta elvesztette a választást.