Gyurcsány Ferenc lakókocsival járja az országot. Bár a legelején még előre meghirdették a programjait, másfél hete már nem tesznek így. Nem csoda, hogy a DK elnöke az országjáráson alig találkozik választókkal. Ez viszont szerinte nem probléma, ugyanis a közösségi médiáé a jövő. Egy napot töltöttünk vele, hogy megértsük, miért is járja akkor az országot.
További 201 tételnél semmi. Az EU-pénzből így felépült „látogatóközpontban” végül a Fidesz bérelt irodát, 83 négyzetmétert havi 55 ezer forintért, rezsivel.
A kormánybiztos, a fideszes képviselő és a polgármester megoldotta a feladatot.
Márki-Zay Péter győzelmére sokáig a Fideszben sem számítottak, de így ugyanazt a gyurcsányozós kampányt viszik tovább, amit elkezdtek.
Daphne Caruana Galiziáék derítették ki, hogy azerbajdzsáni szálakon keresztül folyt a pénz a máltai miniszterelnök köreihez. A fideszes képviselők megint az azeriekkel tartottak.
Tilki Attilának lakást is bérel az állam Pesten, havi 185 ezer forintért. Nem sokkal kerül kevesebbe Legény Zsolt szocialista képviselő munkája.