Kis János, a rendszerváltó ellenzék meghatározó alakja szerint válságban senki nem ura az eseményeknek, az autokrata sem, és ha kísérletet tesz a választás megpuccsolására, rajtaveszthet.
A letartóztatott volt Fülöp-szigeteki elnök nyolcszor annyi szavazatot kaphatott, mint kihívója.
Egyre többen írnak arról, hogy a Zelenszkij-stáb gyors választásokra készül Ukrajnában, kihasználva, hogy konfliktusainak hála ismét népszerűbb az elnök. Ám a helyzet ellentmondásos és bonyolult, és van sok konkrét akadály.
Pedig az amerikai vezetés már pedzegette, hogy jó volna választásokat tartani, ahogy Moszkva is illegitimnek tartja Volodimir Zelenszkij elnökségét.
A kampány fő témái várhatóan Grönland függetlenségi törekvései, a Dániához és az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatai lesznek.
Mielőbbi választásokat szorgalmaznak.
Egy Oroszországgal kötött kezdeti tűzszünet részeként.
Csatlakozott a norvég, a brit miniszterelnökhöz és a német kancellárhoz, akik aggályosnak tartják, hogy Elon Musk egyre gyakrabban szólal meg más országok belpolitikáját illetően.
Magyar Péter után Gyurcsány is előrehozott választást követel, Hadházy a DK elnökének is válaszolt, és természetesen beszállt a buliba a Fidesz is.
A külügyminiszter arra buzdítja a grúz népet, hogy álljanak ki magukért.
Izgalmas koalíciós tárgyalások várhatók.
Mintegy száz DK-szimpatizáns vonult fáklyákkal Belső-Lipótvárosban, hogy a választókerületek átrajzolása ellen tiltakozzanak.
A volt elnök Wisconsinban kampányolt.
Sőt, pszichológusi segítséget is igénybe vehetnek a választástól bestresszelt tanulók.
Michel Barnier fogja vezetni a francia kormányt, aki korábban az EUrópai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója volt.