Az ügyben már a rendőrség is nyomoz.
773 holttest van a kórházban, de az egészségügyi minisztérium szerint az utcán is halottak hevernek.
Három 13 év alatti áldozatot gyötörtek hét éven át, a szexuális zaklatásért és erőszakért elítélt bűnözőkre a börtön mellett úgynevezett életfogytiglani korlátozást rendeltek el.
A bombát egy közelben parkoló e-rollerben rejtették el.
Kikényszerített vallomások után, 1-2 perces per után küldték a foglyokat a Saydnaya börtönbe, ahol a legkegyetlenebb módon kínozták a rabokat. A lázadók vasárnap hatoltak be az épületbe és engedték szabadon a foglyokat.
Az Európai Tanács jelentése szerint a bántalmazások olyan helyiségekben - raktár, orvosi rendelő, cella, közös zuhanyzó - történhettek, amikre nem látnak rá a biztonsági kamerák.
Donald Trump leendő védelmi minisztere a hallgatásért fizetett egy nőnek, aki 2017-ben szexuális erőszakkal vádolta meg.
A TV2 Tények október tizedikei adásában híranyagnak álcázva több mint kétperces blokkban mutogatták a Tisza elnökének igazgatását.
A vádirat szerint nemcsak rendszeresen nézett, de a munkahelyi és otthoni laptopjára is letöltött olyan felvételeket, amiken tizenkét év alatti személy szexuális kizsákmányolása, kínzása és bántalmazása látható.
Útban volt az örökösödési procedúrában.
Egy játékos meghalt, négyen megsérültek, a kapus állapota még mindig válságos.
Októberben állt bíróság elé Giséle Pelicot, az a hetvenes éveiben járó francia nő, akit a férje egy évtizeden keresztül rendszeresen elkábított, majd az interneten megismert környékbeli férfiakat hívott fel magukhoz, hogy együtt erőszakolják meg a magatehetetlen asszonyt. Milyen nagy tanulságokat vonhatunk le a Pelicot-ügyből? Miben más a két ország a nőjogok terén? Mi az a beleegyezésre vonatkozó záradék? A Tyúkól vendégei a Patent Egyesület munkatársai.
„Nőgyógyászati problémáim voltak, és egyes reggeleken olyan érzéssel ébredtem, mintha elfolyt volna a magzatvizem. A jelek megvoltak, de sosem tudtam, hogyan dekódoljam őket” – mondta a bíróságon a francia nő, akit a férje rendszeresen bedrogozott, hogy idegen férfiak erőszakolhassák meg.
Az izraeli hadsereg drónfelvételén állítólag a Hamász csütörtökön megölt politikai vezetője, Jahja Szinvár utolsó percei láthatók.
A boncmester 100 sziklacsontot operált ki a holttestekből, hogy azokat odaadja a szakorvosnak.