3-as metró felújítás

Karácsony szerint „sunyi manipulációt” követett el a „lakájmédia” Tarlós válaszlevelével kapcsolatban

Tarlós jelezte, hogy nem megy el a hármas metró hétfői átadására, a főpolgármester szerint az erről beszámoló lap kihagyott egy fontos mondatot Tarlós leveléből.

Mészáros Juli
Budapest

Öt és fél év alatt sikerült befejezni a hármas metró felújítását

Már csak pár nap, és újra a teljes vonalon lehet metrózni.

Mészáros Juli
közlekedés

Sávlezárások lesznek a 3-as metró buszsávjának kialakítása miatt

Sávlezárásokra kell számítani Róbert Károly körúton és a Váci úton, valamint útszűkületre az Üllői út és a Szentkirályi utca csomópontjában.

Fődi Kitti
közlekedés

Részletekben adhatják át a 3-as metró középső szakaszát

A Népszava értesülései szerint három megállót már 2022 májusában átadhatnak, de az egész szakaszt csak 2023 tavaszán.

Király András
gazdaság

A főváros szerint nincs változás, akadálymentes lesz a 3-as metró

A mozgáskorlátozottak egyesülete jogi lépéseket fontolgatott, miután megjelent a sajtóban, hogy felrúgnák a korábbi megállapodást.

Szurovecz Illés
közlekedés

Szombattól nemcsak parkolóhely nem lesz Budapesten, de 3-as metró sem

November 7-én szombaton elkezdődik a 3-as metró belvárosi szakaszának felújítása.

Mészáros Juli
közlekedés

Jövő szombattól pótlóbusz jár a 3-as metró középső szakaszán

Indul a belvárosi szakasz felújítása, a Lehel tér és a Nagyvárad tér között nem jár majd a metró.

Szász Zsófi
közlekedés

Július 13-tól nem áll meg a metró a Corvin-negyednél és a Klinikáknál

De lesznek állomáspótló buszok.

Szurovecz Illés
közlekedés

Váratlan: csúsznak a 3-as metró felújítási munkálatai

Már most három hónapos késésben van a munka, pedig hol van még a vége.

Rényi Pál Dániel
közlekedés

Csúszik a 3-as metró felújítása

Úgy volt, hogy decemberben vége lesz a pótlóbuszozásnak, de márciusig még biztos tartanak a munkák.

Albert Ákos
közlekedés

Hosszú ideje a legnagyobb ellenzéki és civil siker: a 3-as metró 20 állomása közül 18 lesz akadálymentesített

Aláírta a megállapodást a főpolgármester és a mozgássérültek képviselete.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A mozgáskorlátozottak elérték a kormánynál, hogy 20 metrómegállóból legyen 18 akadálymentes

De tovább küzdenek azért, hogy a Pöttyös utcait és az Ecseri útit is bárki használni tudja.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Tarlós István mondott valamit

De olyat, hogy azt a logika általános szabályai szerint nehéz értelmezni. Nem is próbálnám meg magamtól interpretálni.

Király András
politika

Na, hát ilyen lesz a felújított 3-as metró

Nem kell mindig nagyot álmodni.

Urfi Péter
közlekedés

A MEOSZ elnöke arra kéri a politikusokat, hogy a 3-as metró akadálymentesítését ne tegyék politikai csaták eszközévé

Kovács Ágnes szerint mindenki számára méltatlan az, amilyen magyarázkodásokat hallani a döntéshozóktól.

Horváth Bence
politika