4iG

Pont időben, nyárra elkészült a 4iG alelnökének parádés megoldással felhúzott balatoni ingatlanja

Bár a helyiek szerint több szabálytalanságot is elkövetett Linczényi Aladin az építkezés során, a kormányhivatal mindent rendben talált. Már használhatók is az ingatlanok.

Németh Dániel, Székely Sarolta
balaton

Hatszáz millió dollárért korszerűsítheti Egyiptom internethálózatát a 4iG

Hatmillió háztartásba vinnék

Botos Tamás
gazdaság

One Veszprém néven akar BL-t nyerni a kirakatcsapat, a 4iG az új kézis főszponzor a Telekom után

Jászai Gellérték lesznek a névadó főszponzorok, már le is igazolták a spanyol sztáredzőt.

Kolozsi Ádám
sport

Magyar azt állítja, Rogán elárulta neki, hogy az állampolgárok adatai miatt kellett a NER-nek a Vodafone

A Tisza listavezetője a Békemenet indulásakor adott élő interjút a Partizánban.

Horváth Bence
POLITIKA

A Szabad Európa szerint a versenyhivatalnak vizsgálnia kell a Vodafone állami hátszelű felvásárlását, a GVH szerint szó sincs erről

Versenyhatóságtól ritkán látható küzdelem folyik, hogy ne kelljen a versenyt vizsgálni.

Haász János
gazdaság

Máshol nemzetbiztonsági kockázat, Nagy Márton szerint viszont a „legjobb” partner a Huawei

„Kína és Magyarország kapcsolata mindig is erős és töretlen volt, ez a jövőben is így fog maradni.”

Botos Tamás
POLITIKA

Nagy Márton: Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űriparban

(Nem röhög!)

Herczeg Márk
űrkutatás

100 milliós nyúlással vádolja az ügyészség a T-Systems volt vezérét

Kaszás Zoltán a vád szerint egy bűnszervezet segítségével 100 százalékban túlárazott alvállalkozói szerződéseken keresztül tette zsebre a BKV-ból származó pénzeket. Közben a bűnszervezet feje megegyezett az ügyészséggel, és szocialista politikusokra vallott.

Ács Dániel
bűnügy

A Jászai Gellért-féle 4iG beszáll az űrbizniszbe

A 4iG eddigi tapasztalatok alapján hajlamos együtt mozogni a kormány gazdasági elképzeléseivel

Bódog Bálint
gazdaság

Megduplázta a bevételét a 4iG, miután az állammal közösen megvette a Vodafone-t

421,3 milliárd forint az első három negyedévben.

Botos Tamás
gazdaság

Egy arab távközlési csoport lesz a Yettel többségi tulajdonosa

A cseh tulaj operációra nem, a magyar, szerb, bolgár és szlovák Yettelre azonban hatással lehet az üzlet. A Yettelben jelenleg tulajdonos a magyar állam is.

Bódog Bálint
gazdaság
Podcast

Itt a Borízű hang #142: A Kaczyńskiből hiányzó győzelmi kényszer, szimpatikus Simicska, Románia glampingben még nem előz

Egy autoriter populista sosem kér bocsánatot! Idegesek a piacok. A nemzetközi finnugor összeesküvés leleplezése. Idegesek a piacok. Miért nincs magyar Tusk? Nagyon idegesek a piacok. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast
Podcast

Borízű hang #142: A Kaczyńskiből hiányzó győzelmi kényszer, szimpatikus Simicska, Románia glampingben még nem előz

Egy autoriter populista sosem kér bocsánatot! Idegesek a piacok. A nemzetközi finnugor összeesküvés leleplezése. Idegesek a piacok. Miért nincs magyar Tusk? Nagyon idegesek a piacok. Pótkesztunk ezúttal is odapótkasztol.

Uj Péter
podcast

„Ott ült a Lajos, és mondta, hogy »loan-to-value a faszom«, majd felállt és elment”

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a 4iG privát ügyletéről Londonban. A Direkt 36 szerint a Jászai Gellért-féle vállalat fejlődése szorosan igazodik a miniszterelnök régiós hatalmi ambícióihoz is.

Gazda Albert
ner

Drónvédelmi céget alapított a kormányközeli 4iG, két napra rá a kormány bevezette a kötelező drónvédelmet

Véletlen.

Mészáros Juli
belföld