A környező államok arra számítanak, hogy beindul az abortuszturizmus.
A konzervatívabb kormánypárti képviselők inkább az ellenzékkel szavaztak.
Egy új javaslat szerint a terhesség első 12 hetében dekriminalizálnák az abortuszt.
Akár 20 év börtönnel büntetnék a 22. hét után elvégzett abortuszt.
Abortuszellenes orvosok és aktivisták évek óta próbálják korlátozni a tabletták hatóanyagához való hozzáférést, de egyelőre még nem sikerült bizonyítaniuk, hogy kárt szenvedtek volna tőle.
Ötven év után. Eközben a kelet-európai országok aggódva figyelik, náluk vajon mikor jön a lengyelekéhez hasonló abortusztilalom.
Ha a kormányzó is aláírja a jogszabályt, a terhesség tizenötödik hetéig legális lesz az abortusz az államban.
Külön kitértek a magyar kormány szívhangrendeletére.
Kettőtől öt évig terjedő börtönnel. Az állam főügyésze szerint ez a bírósági döntés Arizona szégyenfoltja.
Az államokra bízza a dolgot, bár tudja, hogy ez nem rendszerszintű megoldás.
A republikánusoknak több évtizede ráment a Roe kontra Wade visszavonásért zajló kampányra, mégsem volt összehangolt nemzeti abortuszstratégiájuk. Szemben a demokratákkal, akik sokat dolgoztak azon, hogy az abortusz uralja a közbeszédet.
Szeretné, ha az intézkedés bekerülne az EU alapjogi chartájába, és általános joggá válna.
A világon először alkotmányba került az abortuszhoz való jog az országban, ahol egyébként közel 50 éve legális, ráadásul eléggé támogatott is a terhességmegszakítás.
Szimbolikus győzelem Macronnak, a közvélemény nyomásának a jobboldal is engedett.
Kicsit több mint 50 évvel ezelőtt a demokratikus ellenzék aktivistái 1553 darab aláírást gyűjtöttek össze, hogy így tiltakozzanak a Kádár-korszakban a tervezett abortuszszigorítás ellen. A témában a Nőkért Egyesület rendezett konferenciát, ahol az derült ki, hogy ez a történet korántsem olyan fennkölt.