Hogy mindkét oldalt „boldoggá tegye”, a terhesség tizenhatodik hetéig engedélyezné az abortuszt - nemi erőszak, vérfertőzés és az anya életének veszélyeztetése esetén pedig még tovább - Donald Trump, ha megnyeri a novemberi amerikai elnökválasztást.
Joe Biden és a demokraták a Roe kontra Wade döntés felülvizsgálata óta sokat dolgoztak azon, hogy az abortusz és a reproduktív jogok uralják a közbeszédet, az idei választási kampányt is nagyrészt az abortuszkérdés köré húzzák fel. A republikánusoknak ezzel szemben hiába ment rá több évtizede a Roe kontra Wade visszavonásért zajló kampányra és próbálták az abortusz korlátozása körül egységesíteni a pártot, nem volt összehangolt nemzeti abortuszstratégiájuk.
Trump 2017-ben az első elnöki munkanapján egy tollvonással megtiltotta, hogy amerikai szövetségi vagy külföldi támogatást kapjon olyan civil szervezet, ami támogatja az abortuszt vagy egyáltalán információt szolgáltat róla. Majd 2020-as választási kampányát is uralta az abortuszkérdés: szemben a radikális szigorításokkal, amik a Roe kontra Wade felülvizsgálata óta megszaporodtak az Egyesült Államokban - jelenleg tizennégy államban tilos a terhességmegszakítás, több más államban pedig korlátozott vagy funkcionálisan hozzáférhetetlen -, Trump a nemi erőszak és vérfertőzés áldozatainak már akkor is meghagyta volna a választás jogát.
De posztjaiban azért inkább azt hangsúlyozta, hogy elnöksége alatt mennyi konzervatív, az abortusz jogát ellenzők megfogalmazásában életpártinak nevezett bírót - javarészt idős, fehér férfit - nevezett ki.
Az Amnesty amerikai abortusz-körképe másfél évvel a Roe kontra Wade után.
Legutóbb Texas, Alabama és Idaho szigorított az abortusztörvényen: előbbiben a Roe kontra Wade óta minden esetben tiltják az abortuszt, kivéve, ha egészségügyi vészhelyzet van, vagyis a nő vagy a magzat életveszélyes állapotba kerül. A texasi orvosokat akár kilencvenkilenc év börtönre ítélhetik, ezért sok orvos inkább minden esetben megtagadja a beavatkozást. Alabamában vádat emelhetnek minden nő ellen, aki abortusztablettát vesz be, akkor is, ha azt egy másik államban írták fel neki. Idahóban pedig új bűncselekmény-forma is született tavaly tavasszal abortusz-kereskedelem címen, ami börtönnel sújthat minden nagykorút, aki szülői beleegyezés nélkül abortuszhoz segít egy kiskorút- legyen az gyám vagy buszsofőr.
Címlapon: Trump kampánybeszédet tart az ohiói Vandaliában, március 16-án. Fotó: SCOTT OLSON/Getty Images via AFP (WSJ)
6:3 arányban döntöttek a csaknem ötven évvel ezelőtt az abortuszhoz való jogot garantáló, az abortusz teljes tilalmát kizáró Roe kontra Wade ítélet felülbírálatáról.
Nem kaphat többé támogatást olyan szervezet, ami egyáltalán szóba hozza az abortuszt.
"Bolondok vagyunk, ha nem maradunk egységesek. Minden, kemény küzdelem árán megszerzett előnyünk gyorsan elpárologhat, és el is fog párologni" - írta.
Ma egy évvel ezelőtt, 2022. június 24-én az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megszüntette az abortuszhoz való jog szövetségi védelmét. Mi történt azóta?
Idahóban mostantól azt is büntethetik, aki szülői beleegyezés nélkül abortuszra szállít egy kiskorút, vagy csak támogatja a döntésében.