ádám

Még mindig folyik a külön nyomozás a „Tóni, Barbara és Ádám”-ügyben, pedig a központi Schadl–Völner-ügyben már másfél éve benyújtották a vádiratot

A BRFK erősítette ezt meg.

Szily László
bűnügy

Fürcht Pál főügyész kimondta: tudják, hogy kicsoda Tóni, Barbara és Ádám

„Azok, akikről önök is tudnak” - hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyet azután hirdettek meg, hogy tanúként hallgatták ki Magyar Pétert a Völner–Schadl-üggyel összefüggésben.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Magyar Péter azt mondja, Varga Judittól és Gulyás Gergelytől tudja, ki az a „Tóni”, „Ádám” és „Barbara”

A három név az úgynevezett Völner-Schadl-ügy egyik igen izgalmas mellékszálainak szereplői. Három éve nem tudjuk, kik ők. Magyar most az ígéri, bizonyítékokkal szolgál róluk, amik ráadásul miniszterektől származnak.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Elutasították Márki-Zay Péterék feljelentését a Völner-Schadl ügyben

Ki akarták deríteni, milyen szerepe volt „Tóninak” és „Ádámnak” az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügyében, de a hatóságok szerint „nincs itt semmi látnivaló”.

Mészáros Juli
bűnügy

Az ügyészség meg sem próbálta kideríteni, hogy ki volt Tóni, Barbara és Ádám

Hadházy Ákos azt írta, már papírjuk van arról, hogy „nem is nyomoztak, hiszen ha akár a kisujjukat is mozdították volna, akkor hivatalosan is tudniuk kellene, hogy Rogánról van szó”.

Mészáros Juli
bűnügy

A Főügyészség be akarta égetni Hadházyt, de csak magát ásta még mélyebbre azzal, hogy rávilágított, valamit nagyon titkolnak “Tóni, Barbara és Ádám” ügyében

Még azt sem merik elárulni, hogy elkezdtek-e nyomozni egy ügyben, ahol egy bizonyos Tóni vagy Rogán Antal, vagy valaki egészen más.

Szily László
POLITIKA

„Gondolom, elittam”

Ádám nem tudott elszámolni a betörésből származó pénzzel.

Botos Tamás
bűnügy

Orbán fogadott egy 3 éves gyereket

Ádámka többet kérdezhetett a miniszterelnöktől, mint a legtöbb független magyar újságíró az elmúlt 9 évben.

Sarkadi Zsolt
politika

Itt tart az ország: Ádám nemcsak lelépett Londonba, de angolul keres barátnőt

Botos Tamás
cukiság

Isten hat nap alatt teremtette az evolúciót

Evolúció vs. Isten – de miért ne létezhetne mindkettő?

nemdomi
TUDOMÁNY

Kromoszóma Ádám nem ismerte Mitokondriális Évát

Pedig a legújabb kutatások szerint a férfiak és a nők legkorábbi közös őse nagyjából egyidőben éltek. Az eddigi kutatások szerint a férfiak legrégibb közös őse vagy 80 ezer évvel fiatalabb volt a nők legrégibb közös ősénél.

Király András
TUDOMÁNY