A Buzzfeed-re felkerült egy fotósorozat, amin hívő emberek üzennek az evolúció-pártiaknak. Például így:
"Ha nincs Isten, akkor mivel magyarázod a naplementét?"
Ejha, súlyos érvek. Szerencsére azért olyan üzenet is került bele, ami rávilágít arra, hogy már maga a szembeállítás sem feltétlenül helyes.
"Ahhoz, hogy a Nagy Bummot elhidd, nincs szükséged hitre?"
Sok olyan hívő van, aki komolyan gondolja, hogy az evolúció képtelenség. Ismerek egy embert, aki erről egy egész könyvet írt! (Amúgy jogász.)
Nem tudom, ez az USA-ban a hívők mekkora hányadát jelenti, de az biztos, hogy nagyon hangosak. Ugyanakkor az is biztos, hogy nekem Magyarországon, egyházi gimnázium hittanóráján azt tanították, hogy
a teremtéstörténetnek semmi köze az élet kialakulásának tudományos hátteréhez.
Isten léte és a tudományos elméletek nem zárják ki egymást.
Egyszer azt álmodtam, hogy ezt mindenki belátta. Nem baszogatták emiatt a fundamentalisták az evolúciót tanító tanárokat, és az evolúciót bizonyítottnak látó emberek nem hülyéztek le általánosítva minden Isten létében hívő embert, magamat is beleértve.