A környezetben kallódó emberi DNS-maradványokra először az ökológusok figyeltek fel, akik csak a mintáikat zavaró szennyezést látták bennük. Nemrég azonban amerikai kutatók megnézték, mit lehet kiolvasni belőlük, és padlót fogtak.
És az államtitkár szerint ez „még valameddig" így is marad.
Tisztázták az adatvédelemre és az életkorra vonatkozó aggályokat.
A hatóság szerint túl könnyen veszik a szülői beleegyezés kérdését.
Adatvédelmi szabályok megsértése miatt.
Ki vigyáz az adatainkra az interneten? Ha kiderül, hogy a TikTok egy diktatúrának szivárogtat rólunk, az végképp megrendítheti a bizalmunkat a közösségi médiában.
A cég anyavállalata, a Meta így összesen már közel 1 milliárd eurós bírságot kapott az ír hatóságoktól.
Még soha nem szabtak ki ekkora bírságot a GDPR megsértése miatt. A Meta fellebbez.
Úgy fest, a cég túllép az adatkezeléssel kapcsolatos korábbi ígéretein.
Milyen gyorsan változik a világ!
A GDPR-szabályok megsértése miatt. Ez az eddigi második legnagyobb bírság, amit az európai adatvédelmi szabályok megsértéséért szabtak ki.
Amikor a Vastaamo nevű finn pszichoterápiás cég adatbázisát meghekkelték, 30 000 ember összes terápiás ülésének a leiratát szerezték meg.
Ez az éves bevételük tizede.
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos közösségimédia-törvényt kér a kormánytól a szólásszabadság szélesítése érdekében. Kérdés, hogy ha a kormány befolyást szerezne a Facebook fölött, valóban megállna-e ennyinél.
A közösségi média szabályozásának ötletével előálló adatvédelmi biztos azt mondja, javaslatával senkit nem akar korlátozni. Viszont az, hogy embereket vittek el a rendőrök a Facebookon kifejtett véleményükért, azzal ő nem tud mit kezdeni, nem az ő dolga.