Áder János

Meglepő, hoppá, váratlan, körbeforog a fejed: egyhangúlag támogatta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség Áder jelölését

Várhatóan március 13-án választ a parlament.

Botos Tamás
politika

Tavaly volt a legtöbb köztársasági elnöki kegyelem

Áder János bajsza mögött nagy szív lakik.

Botos Tamás
bűnügy

Áder János kegyelmes úr

Arányaiban 2002 óta egy magyar elnök sem adott ennyi kegyelmet, mint ő 2016-ban.

Sarkadi Zsolt
politika

Majtényiból hivatalosan is elnökjelölt lesz

Az LMP is támogatja, így elég képviselő támogatja az indulását.

Magyari Péter
POLITIKA

Áder János hétmillió forinttal gazdagodott tavaly

A köztársasági elnöknek jobb éve volt a legatyásodó Orbánnál.

Király András
POLITIKA

Új kihívások elé állva bizonyíthat Áder János húga

Miután Pölöskei Gáborné Klik-vezetőként mindent elrendezett az oktatásügyben, most az NGM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkáraként intézheti el azt a néhány megmaradt apróságot.

Herczeg Márk
POLITIKA

Bélyeggyűjtésre és tárogatózásra Kövér Lászlótól kell pénzt kérni

A jelenlegi és a volt államfők, valamint a Parlament elnöke is kioszthat fejenként évi 73 millió forint támogatást, pályáztatás nélkül. Nincs olyan szervezet, ami Ádertől, Schmittől, Sólyomtól és Kövértől is kapott volna pénzt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Áder János elbúcsúzott az amerikai nagykövettől

Herczeg Márk
politika

Alkotmányellenesek a különbíróságokra vonatkozó rendelkezések

Áder János küldte vissza a törvényt, az Alkotmánybíróság határozatot hirdetett.

Herczeg Márk
jog

Eldőlt: Áder mögé állt be a CÖF és a Békemenet

Aktivistáik és szellemi honvédőik a társadalom tudomására hozzák, mi lesz.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Áder már csomagolni készült, de Kövér útját állta Balog elnökségének

Orbán az utolsó pillanatig kivárt az államfő-jelöléssel. Áder már fel volt készülve arra, hogy távoznia kell, őt is meglepetésként érte, hogy végül mégis őt kérték fel.

Rényi Pál Dániel
politika

Áder János Összes Újévi beszéde (2013-2017)

Egyszerre, Arany János nyelvén, az egész családnak!

Botos Tamás, Herczeg Márk
ünnep

Azt csinálod egész évben, amit az újév első napján

Kulcsár Rebeka
ünnep

Lefőtt a törpeharcsapaprikás: Áder alatt látványosan erősödik a hazai horgászmozgalom

Már négyszázezer horgász van. És ez még nem a vége.

Uj Péter
horgászat

Áder János vállalja a második elnöki ciklust

Orbán is akarja, Áder is akarja, akkor mindenki akarja.

Horváth Bence
politika