Amíg a pártok itthon migránsokon és sorosokon marakodnak, Áder János megint tett valamit a bolygó megmentéséért. Hangoztatott, kiemelt, aláhúzott.
Hivatalosan is elkezdődött március 15. ünneplése.
Mekkora fék és ellensúly!
A régi Áder János még azt akarta, hogy csak négyötöddel lehessen módosítani. Amikor a Fidesznek lett kétharmada, ez már nem volt olyan fontos.
Igaznak hitt szavak 1993-ból.
A köztársasági elnök vagyonnyilatkozata pont olyan, mint az újévi köszöntő beszédei: alapos, de nem sok izgalom van benne.
Nyolcadszor dönthetnek a magyarok arról, hogy kire bízzák az ország ügyeinek intézését, állítja a köztársasági elnök.
És szálakat tépett ki a seprűjükből. Megosztásért meggazdagodás + garantált örök élet.
„Ajaknedvesítései alig észrevehetőek, egy esetben, 2:59-nél látható annak szembeötlő megoldása. 1:42-nél vélhetően a torok kiszáradásának jelei mutatkoznak, hangja is kissé elcsuklik, melyet látványos nyeléssel igyekszik korrigálni.”
És mint a valóságban, a köztársasági elnököt a paródiában is jobban érdekelték a madárkák és a földikutyák a jogállam lebontásánál, korrupciónál.
Mégis megszavazták. Ha Balog Zoltán jóváhagyja a döntést, Áder János hamarosan ki is nevezheti Miseta Attilát.
Egy Manchesterben élő magyar hagyta rá a pénzt, mondván, költse a magyarok javára. Ő most klímavédelmi alapítványt hozott létre belőle.
Egyrészt mert maga is csornai, másrészt meg valószínűleg nem volt jobb dolga.