A vállalat új hírességekkel való együttműködésekkel és más népszerű sneaker termékeivel, mint például a nemrég megújult Sambával szeretne túllépni a Yeezy-botrányon.
Talán a végső fázisába érkezett Ye, a korábbi Kanye West megháborodásának sztorija.
Mert túlságosan hasonlítana a náci SS-katonák által használt szimbólumhoz.
Azóta maradt a nyakukon az eurószázmilliókat érő készlet, hogy a rapper egy műsorban megdicsérte Hitlert.
Hogy lehet eladni egy 185 ezer forintos tornacsukát? Hát így.
Szerencsétlen megnyilvánulások voltak, Bjørn Gulden már sajnálja a szakítást.
Reggel még levédették volna a három csíkot, délután már visszakoztak.
Annyi biztos, hogy elégetni nem fogják a raktárakban ragadt cipőket.
Négy csík nem három csík.
De kidobták. „A Skechers nem fontolgatja és nem is áll szándékában Westtel együtt dolgozni.”
Nem lesz több Yeezy cipő a rapper antiszemitizmusa miatt.
Elvileg így akarta érzékeltetni velük, hogyan érzi magát azok után, hogy szerinte a cég ellopta az ő dizájnjait.
Mathias Döpfnernek fájt, hogy Covid idején a sportszergyártó befagyasztotta a bérleti díjak befizetését. Neki kellett volna fizetniük ugyanis.
Átereszti a vizet.
15 éve vette meg a német multi a brit cipőgyárat, de most túladna rajta. Piaci pletykák szerint harmadáért mehet el, mint amennyibe került.